HOL TEREM A MAGYAR VITEZ?
1
A patakban ket gyermek furdik: egy fiu meg egy leany. Nem illik tan, hogy egyutt furodnek, de ok ezt nem tudjak: a fiu alig hetesztendos, a leany ket evvel fiatalabb.
Az erdoben jartak, patakra talaltak. A nap tuzesen sutott. A viz tetszett nekik.
Eloszor csak a labukat martogattak bele, azutan beleereszkedtek terdig. Gergelynek megvizesedett a gatyacskaja, hat ledobta. Aztan az inget is ledobta. Egyszer csak ott lubickol meztelenen mind a ketto.
Furodhetnek: nem latja ott oket senki. A pecsi ut jo messze van oda, s az erdo vegtelen. Ha valaki meglatna oket, lenne is nemulass! Mert a fiucska csak hagyjan - az nem urfi; de a leanyka az a tekintetes Cecey Peter ur leanykaja - kisasszony -, es ugy illant el hazulrol, hogy senki se latta.
Meg igy csupaszon is latszik rajta, hogy urileany: kover, mint a galamb, es feher, mint a tej. Ahogy ugrandozik a vizben, a ket kis szoszke hajfonat ide-oda roppen a hatan.
- Derdo - mondja a fiunak -, uttyunk.
A Gergonek nevezett, sovanyka, barna fiu hattal fordul. A leanyka belekapaszkodik a nyakaba. Gergo megindul a part fele, a leanyka meg a viz szinen lebeg es rugodozik.
Azonban hogy a parthoz ernek, Gergo belefogodzik a kakabokor zold ustokebe, es aggodalmasan nez korul.
- Jaj, a szurke!
Kilep a vizbol, es ide-oda futkos, vizsgalodik a fak kozott.
- Varjon, Vicuska - kialtja a leanynak -, varjon, mindjart jovok!
S azon meztelenen elnyargal.
Nehany perc mulva egy ven, szurke lovon ter vissza. A lo fejen hitvany madzag kotofek. Ossze volt az kotve a labaval, de eloldozodott.
A gyerek szotlanul csapkodja a lovat egy somfagallyal. Az arca sapadt. Hogy visszaerkezik a furdohelyre, a lonak a nyakaba kapaszkodik, s lecsuszik, leugrik rola.
- Bujjunk el! - mondja dideregve. - Bujjunk el! Torokot lattam.
A lovat egy-ket rantassal fahoz koti. Felkapkodja a foldrol a ruhajat. S fut a ket meztelen kisgyerek egy galagonyabokornak. Megbujnak, meglapulnak a bokor mogott az avarban.
Abban az idoben nem volt ritkasag a torok az utakon. S te, kedves olvasom, aki azt gondolod, hogy az a ket gyerek most, ezen a nyaron furdott a patakban, bizony csalodol. Hol van mar az a ket gyerek, hol? Es hol vannak mindazok az emberek, akik ebben a konyvben eled jonnek, mozognak, cselekszenek es beszelnek? Por az mind!
Hat csak tedd felre az idei kalendariumot, tisztelt olvasom, es vedd elo gondolatban az 1533-it. Annak az evnek a majusaban elsz te mostan, s vagy Janos kiraly az urad, vagy a torok, vagy I. Ferdinand.
Az a kis falu, ahova a ket gyermek valo, a Mecsek egy volgyeben rejtozkodik. Valami harminc valyoghaz meg egy nagy kohaz mindossze. Az ablakok olajos vaszonbol vannak minden hazon. Az uri hazon is. De maskulonben olyan hazak, mint a mostaniak. A kis falut suru fak lombozzak korul, s a lakok azt gondoljak, hogy a torok sohase talal oda. Hogy is talalna? Az ut meredek, szekernyom nincs. Torony sincs. Az emberek elnek, halnak a kis rejtekfaluban, mint az erdei bogarak.
A Gergo gyerek apja valamikor kovacs volt Pecsett, de mar meghalt. Az asszony Keresztesfalvara huzodott az apjaval, egy osz, oreg paraszttal, aki harcolt meg a Dozsa Gyorgy lazadasaban. Azert is kapott menedeket a falu uranal, Ceceynel.
Az oreg neha atment az erdon Pecsre, hogy kolduljon. Abbol eltek telen is, amit az oreg koldult. Az urasag hazabol is csoppent olykor az asztalukra.
Hat azon a napon is a varosbol jott meg az oreg.
- Legeltesd meg a szurket - mondotta az unokajanak -, nem evett szegeny reggel ota semmit.
Igy indult ki Gergo a loval az erdobe. Utkozben, ahogy elment az urasag haza mellett, a kis Eva kibujt a kertajton, es konyorgott neki:
- Derdo, Derdo, hadd menjek veled!
Gergo nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon odahaza. Leszallt a lorol, es vezette Evat, amerre az kivant menni. Eva arra kivant menni, amerre a pillangok. A pillangok befele ropultek az erdonek, hat ok is arra futottak. Vegre, hogy a patakot meglattak, Gergo fure bocsatotta a lovat. Igy kerultek ok az erdei patakba es a patakbol a galagonyabokor moge.
Lapulnak. Reszketnek a toroktol.
Es a felelmuk nem arnyektol valo. Egynehany perc mulva ropogas hallatszik a harasztban, es mindjart ra egy strucctollas, feher torok suveg meg egy barna lofej jelenik meg a fak alatt.
A torok ide-oda forgatja a fejet. Ranez a szurkere. A maga sotet pej kis lovat kantaron vezeti.
Most mar latni, hogy a torok csontos arcu, barna ember. A vallan dioszinbarna koponyeg. A fejen tornyos, feher suveg. A fel szeme be van kotve feher kendovel. A masik szeme immaron a fa melle kotott szurket vizsgalja. Nem tetszik neki, az latszik az arca fintorgasan. De azert eloldja.
Jobban tetszene neki a gyerek, akit a lovon latott. A gyerek jobban kel, mint a lo. A konstantinapolyi rabvasaron haromszor annyit is adnak erte. De a gyerek nincsen sehol.
A torok megnezi egynehany fanak a hatat, es felvizsgalodik a lombokra is.
Azutan magyar szoval kialt:
- Hol vagy, fiucska? Gyere elo, kis pajtas! Fuget adok! Gyere csak elo!
A gyerek nem jelentkezik.
- Gyere elo, te! Ne felj, nem bantalak! Nem jossz? Ha nem jossz, elviszem a lovadat!
Es csakugyan osszefogja egy kezbe a ket lo vezeteket, es viszi magaval el a fak kozott.
A ket gyerek neman es sapadtan hallgatta eddig a torokot. A fugekinalas nem oldotta fel oket a remulet dermedtsegebol. Sokkal tobbszor hallottak otthon a vigyen el a torok szidast meg a hajmereszto torok meseket, hogysem akarmifele edesgetesre elobatorodtak volna. Hanem mikor azt mondta a torok, hogy elviszi a szurket, a Gergo gyerek megmozdult. Ranezett Evicara, mintha tole varna tanacsot, s olyan arccal nezett ra, mint akinek tuske szurja a talpat.
A szurket viszik! Mit szolnak otthon, ha o a szurke nelkul ter vissza?
A kis Eva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Holtszinnel kucorgott mellette. Nagy, kek szeme megnedvesult a remulettol.
Azonban a szurke ment. Gergo hallotta a lepeseit. Nagy, lomha lepesei vannak a szurkenek. A szaraz haraszt egyenletesen csorog a laba alatt. Hat viszi a torok, csakugyan viszi!
- A szurke... - hebegi Gergo sirora torzult szajjal.
Es folemeli a fejet.
Megy a szurke, megy. Csorog az erdei haraszt a laba alatt.
De most mar elfeledkezik Gergo az egesz vilagrol: folugrik, es utanairamodik azon csupaszon a szurkenek.
- Bacsi - kialtja reszketve -, torok bacsi!
A torok megall, es elvigyorodik.
Jaj de csunya ember! Ugy vigyorog, mintha harapni akarna!
- Bacsi, a szurke - rebegi sirva Gergo -, a szurke a mienk...
Es megall vagy huszlepesnyire.
- Gyere hat, ha a tietek - feleli a torok -, nesze.
Azzal elveti a kezebol a szurke kantarszarat.
A gyerek most mar csak a szurket latja. Ahogy a szurke nagy lomhan megindul, odaszokik, es megfogja a kantart.
Ebben a pillanatban o is fogva van. A torok nagy, eros ujjai atkapcsoljak gyonge kis meztelen karjat, s o felrepul a masik lora, a pejre, annak a nyergebe.
Gergo sivalkodik.
- Csitt! - mondja a torok, elokapva a dakosat.
Gergo azonban tovabb kiabal:
- Vicuska! Vicuska!
A torok arra forditja a fejet, amerre a fiu. Keze a toron.
Persze amint a masik kis meztelen gyerek folemelkedik a fubol, visszadugja a dakost, es elmosolyodik.
- Gyere, gyere - mondja -, nem bantalak.
S megindul a ket loval a leanyka fele.
Gergo le akar ereszkedni a lorol. Gergo hatan nagyot csattan a torok tenyere. Gergo tehat bog, es ulton marad, a torok meg ott hagyja a ket lovat, es fut a kislany utan.
A szegeny kis Vica menekulne mostan, de aprok a labak, es magas a fu. Elbukik. Csakhamar ott rugodozik es sivalkodik a torok oleben.
- Csitt! - szol a torok, racsapva a gombolyujere -, csitt, mert mindjart megeszlek, ha el nem hallgatsz! Ham-ham!
A kislany elhallgat. Csak a szivecskeje ver, mint a marokba fogott verebe.
Azonban hogy a lovakhoz ernek, ujra kiszakad belole a sikoltas:
- Apuska! Apa!
Mert a ketsegbeeses azt gondolja, hogy elhallatszik a kialtasa minden messzesegre.
A Gergo gyerek is bog. Az oklet a szemen forgatva sirja:
- Hazamegyek, haza akarok menni!
- Hallgass, rongyos fattyu - rivall ra a torok -, mindjart ketfele hasitlak!
Es fenyegetoen razza az oklet Gergore.
A ket gyerek elhallgat. A leanyka szinte ajult remuleteben. Gergo csondesen picsogva ul a pej hatan.
Es mennek.
Kiernek az erdobol. A Gergo gyerek latja, hogy a Mecsek utjan folfele szekerezo torok nep tarkallik. Lovas akindzsik, gyalog aszabok, tarka oltozetu szabadkatonak. Virgonc kis lovakon ulve szallingoznak hazafele.
Az a csoport, amelyik elottuk megy, valami tiz megrakott kocsit es szekeret kiser. A szekereken feher agynemu, szekrenyek, agyfak, hordok, vadborok, gabonas zsakok rendetlen osszevisszasagban. A szekerek mellett meglancolt labu, hatrakotott kezu, bus rabok ballagnak.
A mi janicsarunknak harom szekere es het rabja van. Oten vannak meg kek nadragos, piros csizmas, feher suveges janicsarok, harom pedig premes sapkaju, nagy dardaju aszab. A felszemunek porral lepett, feher strucctoll leng a suvege elejetol hatrahajoltan, csaknem a hata kozepeig.
Mig bent idozott az erdoben, a harom szeker felreallott oldalt az ut szelen, es helyet engedett a tobbi hazavonulonak.
A janicsarok nevetve fogadjak a ket gyereket meg a szurket.
Mit locsognak torokul, azt Gergo nem erti. Roluk beszelnek meg a lorol, az latszik rajtuk. Mikor ora neznek meg Vicuskara, nevetnek. Mikor a lora neznek, ugy integetnek, mint mikor valaki legyet kerget.
A torok feldobja a ket gyereket a kocsira, az agynemu tetejere. Egy pufok hajadon ul ott, meglancolt labu rableany, arra bizza oket. Azutan egy szennyes zsakot old meg az egyik sapkas torok, es mindenfele ruhat huzkod ki belole. De az mind gyermekruha. Van kozte kis szoknya, kis szur, pitykes melleny, sapka, kalap, kis csizmak. A torok elovalaszt ket kis inget meg egy kis szurt, es feldobja a szekerre.
- Oltoztesd fel oket - mondja a felszemu a leanynak.
A leany korulbelul tizenhet eves. Parasztleany. Ahogy oltozteti a gyerekeket, megoleli es megcsokolja oket.
- Hogy hivnak, angyalkam?
- Vicuska.
- Hat teged, lelkecskem?
- Gergo.
- Ne sirjatok, kedves. Velem lesztek.
- De en haza akarok menni - sirja Gergely.
- En is - sirja a leanyka.
A rableany magahoz oleli oket mind a ket kezevel.
- Majd hazavezet a jo Isten, csak ne sirjatok.
2
A falubeli kutyak merges csaholassal ugralnak korul egy feher szakallu es nagy haju zarandokot. Le is huznak rola a csuhat bizonyara, ha nagy, keresztes vegu botjaval vitezul nem hadonaszna maga korul.
Eleinte az ut kozepen ment, de hogy a nagy, bozontos kutyak mindegyre szaporodtak, ovatosan nekihatralt egy L alakban megszogello sovenynek, es a hatat abban megvetve varta, hogy valaki elojon, es megszabaditja az ostromtol.
Azonban akik elo is jottek a nagy ugatasra, azoknak a szeme a faluba vagtato ot magyar vitezre fordul. Egy piros kopenyeges, szoke dalia lovagol elol. Darutoll a suvegen. Elotte a nyergen keresztbe fektetett puska. Konnyu, meggyszin zekeje alol panceling csillog. Mogotte negy masik vitez. Hogy beerkeznek a faluba, jobbra-balra forgatjak a fejuket, mintha valami csoda volna annak a falunak minden haza.
A Cecey kapuja elott egy dardas parasztember ult. Kovon ult, es szunyokalt. A robogasra folhorkant az almabol. Sietve kitarta a kapu masik szarnyat is, es a lovagok beugrattak a hidon at az udvarra.
Cecey ott gubbaszkodott a szeru arnyekan, mint valami ven sas. Nehany jobbagya nyirt ott birkat. A kezukben ollo, az oldalukon kard. Ilyen vilag volt akkor Magyarorszagon!
Cecey meglatta a vitezeket. Folkelt, es elejuk baktatott. Furcsa jarasa volt az oregurnak: az egyik laba nem hajlott terdben, a masik nem hajlott bokaban. De hogy is hajlott volna, mikor fabol volt mind a ketto. Es a jobb keze is hianyzott: a vaszonzeke ujja csak lotyogott a csuklojan.
A darutollas vitez leugrott a lorol, es a lova kantarat az egyik kozviteznek dobta. Ceceyhez sietett.
- Dobo Istvan vagyok - mondotta a suveget leveve, bokajat osszeutve.
Hosszu, csontos legeny, de csupa ero minden mozdulata. S a szeme hegyesen nezo, eros szurke szem.
Cecey hatradugta a kezet.
- Kinek a hadaban szolgalsz?
- Most a Torok Balinteban.
- Eszerint Ferdinand hive vagy. Isten hozott, ecsem.
S kezet nyujtott neki. Egy pillantassal vegignezte a paripajat, masik pillantassal a kardjat.
- Hat mi szel hordoz erre?
- Mink bizony, batyam, Palotarol jovunk.
- A More varabol?
- Nem a More vara az mar.
- Hat?
- Most eppen senkie. Meg varnak se var az mar, hanem kohalom.
Az oreg falabu elbamult.
- Lerontottatok?
- Foldig.
- Hala Istennek. No, gyere be a huvosre, ocsem, ide a tornac ala. Nezd csak, anyjuk, vendegunk erkezett.
- Lerontottatok! - kialtott ujbol elbamulva.
A kis, kover uriasszony ott forgott mar a tornacon: asztalt igazitott az arnyekra egy cseleddel. A masik cseled meg nyitotta mar a pinceajtot.
- Hogy is hivnak, ocsem, Bodo vagy Dobo?
- Dobo Istvan.
- Dobo Pista - szolt Cecey, bemutatva az ifjut a felesegenek.
Aztan intezkedett, hogy a katonak is bort es ennivalot kapjanak, s egyben a papert is futtatott.
- Mielott leulnenk, batyam - mondotta Dobo -, meg kell kerdeznem, hogy nincs-e itt More. Mert en ot keresem.
- Nem lattam a gezenguz haramiajat. De ne is lassam, csak az akasztofan.
Dobo a fejet csovalta.
- Akkor rossz nyomon jarunk.
Aztan vizet kert.
- Hat varj, mindjart hozzak a bort - mondotta Cecey.
- Vizet iszok, ha szomjazok - felelte Dobo.
S folfogta a nagy csocsos korsot, es a szajahoz emelte.
- Megengedi, batyam, hogy estig itt pihenjek? - kerdezte a viz utan szakado, joizu sohajtassal.
- De el sem eresztelek egynehany napig! Hova gondolsz!
- Koszonom. Nincs most farsang. Este tovabbmegyunk. Hanem a vasingemet szeretnem letenni. Kutya meleg ez ilyen idoben, ha csupa lyukbol varrtak is.
Mig Dobo a szobaban vetkezodott, beerkezett a kapun a zarandok is.
- Te a barattol jossz! - szolalt ra Cecey, a fejet folemelve.
- Attol - felelte bamulva a zarandok. - Honnan tetszik tudni?
- Nem boszorkanysagbol, elhiheted. A szakallad borzzsirtol feher, azt az elso szempillantassal megosmertem.
- Igaz - felelte az ember.
- Ebbol latom, hogy messzirol jossz hozzam.
- Az is igaz.
- Nekem pedig messze foldrol nemigen izenget mas, csak a sajoladi gvardian,1 aki atyamfia.
- Dejszen nem gvardian az mar regen, hanem a kiraly baratja.
- Azt is tudom, usse meg a mennyko a gazdajaval egyutt. Hogy hivnak?
- Varsanyi Imrenek.
- Hany esztendos vagy?
- Harminc.
- No, hat lassuk: mi hirt hoztal?
A zarandok leult a foldre, es a csuhaja beleset bontogatta.
- Istentelen melegseg van erre - dunnyogott jokedvuen. - Oszt annyi a torok, mint a legy.
- A baratnak koszonhetjuk, meg a kiralyodnak. No, hova a pokolba varrtad ugy azt a levelet?
Varsanyi elovonta vegre a kis, voros pecsetes levelet, es atadta.
- Adjatok enni-innivalot ennek az embernek, meg szallast is - szolt Cecey a felesegenek.
Es feltorte a pecsetet. Kibontotta a levelet.
- Az - szolt a levelbe belehunyoritva -, a barat irasa. Tiszta, mint a nyomtatas, de igen apro. En ugyan el nem olvasom.
A zarandok beljebb ult a diofanak az arnyekaban.
- Bizonyosan jot irt pedig - mondotta. - Mert nem noszitott, hogy siessek. Mikor nagy pocsetes levelet kuld, mindig sietnem kell. Ez csak olyan kis pocsetes; nem orszag dolga.
S hogy ily bolcsen megkulonboztette a leveleket, elegedett arccal huzott egyet az eleje tett boros fazekbol.
Az asszony is a kezebe vette a levelet. Nezte alul, felul, s nezte a szettoredezett pecsetet. A zarandokhoz fordult:
- Egeszseges a Gyuri bacsi?
A zarandok sajtot evett. Nagyot nyelt.
- Nem beteg az soha.
Egy bikafeju, vallas es eros, ven pap fordult be a kapun. A joveveny felallott, es kezet akart neki csokolni.
- Papista vagy, vagy ujhitu? - kerdezte a pap.
Es mellkozepig ero feher szakallat simogatta, hogy a zarandok kezet ne csokolhasson.
- Papista vagyok - felelte a zarandok.
A pap akkor elfogadta a kezcsokot.
Bementek a szobaba. Ott a pap az ablakhoz allott, es magyarul olvasta a deak levelet:
- Kedves sogorom...
Kulonos, tompa hangja volt a papnak. A massalhangzokat csak sejteni lehetett a beszedeben. De azert akik megszoktak, ertettek a beszedet.
Folytatta:
- es kedves Juliska! Istentol jo egeszseget es zavartalan eletet kivanok mindnyajatoknak. Tovabba arrol ertesultem, hogy ott a ti videkteken naprol napra dul hol More, hol a torok, es hogy mar csak a foldhoz tapadt jobbagysag marad meg a helyen: aki teheti, fut, ki a Felvidekre, ki pediglen altal a nemethez. Hat ti, ha meg eletben vagytok, szerelmesim, es ha meg ott vagytok Keresztesen, ti is mentsetek magatokat. Beszeltem ofelsegevel, hogy teritse meg a karotokat.
- Ne olvasd tovabb - pattant fel Cecey -, ebnek kell eb kegyelme!
- Csondesen, kedvesem - csillapitotta az asszony. - Gyorgy okos, Gyorgy tudja, hogy mi Zapolyatol nem fogadunk el semmit: hallgassa vegig kegyelmed a levelet.
A pap osszerancolta bozontos szemoldoket, es tovabb olvasott:
- A kiraly ugyan nem adhatja vissza Sasodot, de van egy falu Nagyvarad kozeleben...
- Hagyd abba, hagyd abba, Balint! - szolt Cecey a haragtol kituzesedve.
- Mar mas kovetkezik - felelt a pap.
Es olvasott tovabb:
- De ha mar ugy beled csontosodott volna az iranta valo gyulolseg...
- Belem, belem - kialtotta az asztalra csapva Cecey -, sem ezen, sem a masvilagon! Vagy ha ottan, hat ott is csak fegyverrel!
A pap tovabb olvasott:
- Itt Budan az en kis hazam uresen all, es mi nemsokara Nagyvaradra koltozunk. Csak egy ijgyarto lakik benne az alsohazban. A felhazi harom szoba ures.
- Nem kell! - kialtott Cecey folkelve. - A Zapolya penzen vetted, barat! Duljon ossze, ha belemegyek!
- Tudod is te, hogy azon vette! - szolt a pap bosszusan. - Hatha orokseg?
De Cecey mar nem hallgatott rajuk. Duhosen kiektett-baktatott a szobabol, es vegigkopogott a tornacon.
A zarandok ott falatozott a tornac vegen, a diofa alatt. Megallott elotte haragos peckesen.
- Mondd meg a baratnak, hogy tisztelem: amit irt, annyi, mintha nem irt volna semmit se.
- Hat nem viszek levelet?
- Nem.
Azzal tovabb-baktatott, ki a szerure. Fol es ala topogott a napon. Olykor jobbra-balra csapkodott a botjaval a levegoben, es haragosan mormogta:
- A fejem meg nem fa!
A parasztok buzgobban nyirtak a birkat.
A kutyak is tavolabb huzodtak. Meg a haz is mintha lejjebb csuszott volna a parton.
Az asszony a pappal a tornacon allott. A pap a vallat vonogatta.
- Es ha nem orokseg is - mondotta -, munkajabol valo szerzemenye a baratnak. Annak adja, akinek akarja. Hat Peternek adja. Akkor aztan Cecey-haz, es nem parancsol benne a kiraly se.
Dobo kilepett a szobabol. Az asszony bemutatta ot a papnak. Cecey is visszatert, es rahorkent a papra:
- Te pap, te megfordultal! Te meg utobb beszegodsz Janoshoz zaszlotartonak.
- Te meg vensegedre leteszed a magyar nevet! - mordult vissza a pap.
- Te beallsz hohernak! - rikacsolt Cecey
- Te meg nemetnek! - boszult fel a pap.
- Hoher!
- Nemet!
- Sinter!
- Hazaarulo!
A ket osz ember szinte kek volt mar a duhtol, ahogy egymasra orditozott. Dobo csak azt varta mar, hogy mikor kell oket szejjelvalasztania.
- Ne veszekedjenek, az Isten aldja meg kegyelmeteket - mondotta nyugtalanul -, vagy inkabb vesszenek ossze a torokkel.
- Nem erted te ezt, ocsem - felelt Cecey a szekre zottyenve -, ennek a papnak a nyelvet vagatta le Szapolyai, nekem meg a jobb kezemet. Hat nem bolond ez, hogy a maradek nyelvevel Szapolyait vedi?
- Ha csak az en ellensegem volna - felelt a pap is megcsondesult hangon -, regen megbocsatottam volna neki. De azert meg igy is azt mondom, hogy inkabb o legyen az ura a magyarnak, hogysem a nemet.
- De biz inkabb a nemet, mintsem hogy a torok! - kialtott ismet Cecey.
Dobo kozbeszolt, hogy a ket ember megint ossze ne horgoljon:
- Jonak egyik se jo, az igaz. Varnunk kell valameddig, hogy allit-e a nemet erot a torok ellen. Meg hogy csakugyan el akarja-e Janos adni az orszagot a toroknek.
- Eladta az mar, ocsem, regen!
- Nem hiszem - felelte Dobo -, neki sohase kellett a torok, neki csak a korona kellett.
Az asszony egy tal rantott csirket tett az asztalra. Az illatos, piros sult csirke lattara eltunt a mereg vorossege a ket oreg arcarol.
- Hej, mikor olyan fiatal voltam, mint te, ocsem... - mondotta Cecey jokedvvel. - Hany esztendos vagy?
- Harmincegy - felelte Dobo -, bizony maholnap engemet se mond senki fiatalnak.
- Mig az ember meg nem hazasodik, mindig fiatal. De hogy a manoba is nem hazasodtal meg?
- Nem ertem ra - felelte Dobo. - En, batyam, gyerekkorom ota mindig hadban vagyok.
- Hat igy jo. Igy el a magyar vilag eleje ota. Azt hiszed tan, hogy en tancolasban santultam meg mind a ket labamra? En bizony, ocsem, Kinizsivel kezdtem. Matyas kiraly engem a nevemrol szolitott. Aztan vegeztem Dozsaval, aki, elhidd nekem, a hosok hose volt.
Folvette a szinig toltott onpoharat, es szolt jokedvuen:
- Isten szeresse a magyart, es teged, ocsem, kivalokeppen. Adjon gyozelmet a kardodnak. Szep lany feleseget jo magadnak. Tudsz-e sakkozni?
- Nem tudok - felelte Dobo, elmosolyodva ezen a gondolatszokemlesen.
Es kiuritette a poharat. Jo eros veresbor volt. Gondolta magaban: most mar ertem, mitol olyan merges ez a ket oregur.
- No, nem is leszel akkor jo hadvezer - mondotta Cecey.
- Nem, ha keletiesen harcolnank: sereg sereg ellen. Mink csak magyarosan harcolunk: ember ember ellen. Erre pedig a sakktabla nem tanit.
- Eszerint megis tudsz.
- Nem, csak eppen ismerem a jatekot.
- Nohat, ha majd tudsz, maskeppen itelsz rola. Egyorai sakkban, ocsem, ateli az ember egy igazi csatanak minden forgasat, minden tuzet.
- Kegyelmetek talan mindig sakkoznak itthon?
- Mink? Soha. Ket tuzes embernek nem szabad osszeulnie sakkra. Ha sakkoznank, osszevesznenk rajta. Marpedig, ocsem, mink egyutt tollasodtunk fel az oreggel, egyutt eltunk, egyutt harcoltunk.
- Egyutt is fogunk meghalni - fejezte be a pap bologatva.
S a ket oreg baratsagosan nezett egymasra, es osszekoccintotta a poharat.
- De nini - szolt Cecey a bajuszat megtorulve -, megis derek ember az a Ferdinand, hogy azt a roka Moret kiugratta a varabol.
- Nemcsak Ferdinand. A ket kiraly kozosen. Kettejuk hada volt. Sokalltak mar a gazsagait, mert utobb mar a sirokat is felforgatta.
- De megiscsak Ferdinand kuzdott jobban ellene.
- Nem: inkabb Janos. Ferdinand csak Torok Balintnak izent, hogy segitsen Janosnak, meg otven banyaszt kuldott.
- Faldontesre?
- Arra. Torok had is volt velunk valamelyes.
- Persze, a Janos zaszlaja alatt.
- Az alatt, hogy vinne el az ordog az ilyen segitseget! Mindig rabolva mennek hazafele.
- Azok a diszno akindzsik!
- Azok.
- Konnyen elbantatok avval a varral?
- Nem mondhatnam. Kemeny falakbol epult az. Faldonto agyut nem hozott egyik fel se. A sugaragyu meg mit er?
- Jartam ottan - szolalt meg a pap -, sziklavar az, nem palank. Hat nem adtak meg a varat?
- Nem. Neki kellett allitanunk az otven banyaszt a sziklanak. Nagy es nehez munkajuk volt, mondhatom. A csakanyok szikrat hanytak a kovon, es a vasrudak egy-egy lokesre alig egyujjnyit vertek a sziklaoldalba. De vegre is sok keznek meg a ko is enged.
- Felrobbantottatok?
- Eloszor is beizentunk Morenak, hogy az akna tele van mar porral. Akkor azt izente vissza, hogy varjunk reggelig. Vartunk. Mit tett azalatt a gonosz roka? Osszehitta a var nepet, es biztatta oket, hogy csak tartsak a varat kemenyen, o kioson, es elfut segitsegert. - Jo - feleltek azok -, de mi a biztositek, hogy vissza is tersz? - Itt marad mind a ket gyermekem - felelte a lator - es minden arany-, ezustmarham, mit kivantok tobbet? - Es leereszkedett a kotelen a var falarol. Elillant. Mink persze a nagy sotetsegben nem lattuk. Mikor aztan a nap folkelt, es se feher zaszlo, se kovet, se kapunyitas, felrobbantottuk az aknakat. Nem hallatszott ide? Hegyeket razo dordules volt. A falak ott leomlottak. Mink meg be a varba! A vitezeink olyan duhosek voltak, hogy Morenak minden emberet leoldostek.
- A gyerekeit is?
- Azokat nem. Egy nagy boltozatban talaltuk meg oket. Szep ket kis barna fiu. Azota ott vannak Janos kiralynal.
- Hat ti most Moret keresitek?
- Csak egyet kanyarodtunk erre Moreert ezzel a negy emberemmel. Mert utkozben egy csosszel beszeltunk, akinek a pincejeben halt. Azt mondta, hogy erre, Pecs fele tartott.
- Te Magda - szolt hatrafordulva az asszony az udvaron surolo cselednek -, merre van Vicuska?
- Nem lattam - feleli a leany. - Ebed utan a kertben jatszott.
- Szaladj csak, keresd meg!
- Az en kisleanyom - magyarazta Cecey Dobonak. - Vensegemre ajandekozott meg az Isten vele. Majd meglatod, milyen kis Tunder Ilona.
- Fia nincsen, batyam?
- Nincsen - felelte szomoruan Cecey. - Hiszen ha fiam volna, ocsem, meg a kezem is kinone, mint a rake.
Azonban a gyerek nincsen. A nagy beszelgetesben, levelolvasasban mindenki megfeledkezett a kis Vicarol. A leanycseledeknek dehogyis volt ra gondjuk. Mind ott talalt dolgot az udvaron. A vitezek a bajuszukat podorgettek. A lanyok a szoknyajukat hedergettek. Ugy mulattak, mintha valamennyi vitez mind leanynezobe jott volna Ceceyhez.
Csakhamar tuve tesznek mindent a haz korul. Megkutatnak minden bokrot, minden jatszohelyet a faluban. Hol van Kato nene? O vigyazott raja. Meglehet, hogy elaludt, s azalatt kiment a falubol a gyerek. Ki latta? Senki se latta. Egy fiucska a kert mogott beszelt vele delutan. Ki ment el a kert mogott delutan? Senki, csak a Gergo gyerek. Az oregapja lovat vitte fure. De hat hol a Gergo? Az sincs sehol. Bizonyosan kiment a loval az erdobe. O, gyermeki meggondolatlansag! Hanyszor megmondtak neki, hogy a szedresen tul ne menjen a loval!
Osszekutattak a falu korul az erdot. Mar Doboek is segitenek. Megneznek minden fat, minden cserjet, arkot, volgyet es bozotot. A Gergely anyja is jajgatva keresett. Az oreg Katora raakadtak az erdoben. Az is keresett mar regen, s rekedtte kiabalta a torkat azota.
Vegre estefele az egyik cseled megall, es nagyot kialt:
- Megvannak!
- No, hal’ istennek! Hol vannak?
- A ruhajuk itt van!
A ruhajuk, bizony csak a ruhajuk: a patyolatingecske, piros karmazsincipocske, sarga tafotaszoknyacska, meg a Gergo gyerek inge, gatyaja, kalapja. Latszik, hogy furodtek. A patak partjan csakugyan ott a nyomuk a puha fovenyben. A nagyobbik lab, amelyiknek szejjel vannak nyilva az ujjai, az a Gergo gyereke. A kisebbik labnyom a Vicuskae.
Bizonyosan belefulladtak valahol a vizbe.
3
- Az en nevem Margit. Szolitsatok csak Margit neninek - mondta a kocsin ulo rab leany. - Meselek nektek. Sok meset tudok. Hova valok vagytok, edeseim?
- A faluba - felelte konnyes szemmel Gergo.
- A paluba - felelte a kisleany is.
- Melyik faluba?
- Itt az erdobe van.
- De mi a neve annak a falunak?
- A neve? A nevet nem tudom.
Kover kepu leany volt a magat Margitnak nevezo, es mindig csokra allo szaju. Az arca itt-ott szeplos, es a nyakan kek uvegbol valo gyongyot viselt. A torokok egy Somogy megyei pusztarol ragadtak magukkal.
A gyerekek feleletere elgondolkodott, aztan rongyokbol babut kotott Vicuskanak.
- Ez lesz a Vicuska babaja. Sarga a kendoje, piros a szoknyaja. Oltoztetjuk, ringatgatjuk, tancoltatjuk, altatgatjuk.
Halad a rabkocsi csendesen.
A kocsi mellett egy szeles mellu parasztlegeny ballag, meg egy ragyas cigany. A ciganyon sokszorosan foltozott kek nadrag es ugyanolyan dolmany van. A dolmanya belso zsebebol egy fasip tolcsere all ki. A kocsi masik oldalan egy fekete togas pap vanszorog, meg egy nagy arcu parasztember, aki lehet mar negyvenesztendos. A pap fiatalabb. Szeles arcu, magas ember. Se szakalla, se bajusza, de meg szemoldoke sincsen. Es voros, mint a cekla. Csak a ket szeme bogara fekete. Ot bizony ezelott egynehany nappal forro vizzel ontozgettek a torokok, hogy adja elo a temploma kincseit.
Voltak is az o templomanak kincsei!
Hat mondom: mindezek rabok, szegenyek. A labukon lanc. A kezuk - kinek elol, kinek hatul - szinten vasban. A legeny a cigannyal, a pap a paraszttal ossze is van lancolva. A legeny mezitlab. A bilincset a laban rongyokkal belelte korul.
A rongyok mar veresek.
- Alljunk meg - konyorgott hatrafordulva olykor -, hadd igazitsam meg a bilincsemet.
A janicsarok azonban ra se hederitettek. Torokul fecsegtek egymassal, es legfeljebb csak egy bosszus tekintet volt a feleletuk.
Gergelynek ratapadt a szeme a legenyre. Milyen nagy a keze! Es milyen veres lajbi van rajta! Nem fel. Ha a ket keze nem volna hatralancolva, tan mind elfutna tole a torok.
A legeny csakugyan nem felt. Folemelte a fejet, es raorditott a mellette lovaglo, gorbe hatu torokre:
- A tuz emesszen meg benneteket, pogany farkasok!
- Gaspar, Gaspar - szolott le Margit a kocsi tetejerol -, viselje beken a sorsat, amint csak lehet. A nap, latja, mar nyugvora hajlik, meg kell allaniuk.
Ahogy erre megtorulgette a szemet, a ket gyerek is sirva fakadt.
- Haza akarok menni! - bombolte Gergely.
- Apahoz! - sirta a kis Eva.
A torokok csakugyan megallottak. Leszalltak a lorol, es korsot vettek elo. Mosogattak a kezuket, labukat, arcukat. Aztan leterdeltek egyenes sorban napkelet fele. Megcsokoltak a foldet, es imadkoztak.
Ezalatt csend volt.
A leany lemaszott a kocsirol, es az inge szelebol rongyot hasitott. Korultekerte vele a legeny labat, s ugy tolta vissza josagos vigyazattal a bilincseket.
- Aldjon meg az Isten, Margit - mondotta sohajtva a legeny.
- Az ejjelre, ha lehet, teszunk ra utilaput, Gaspar.
Es sirasra fancsalodott az arca. Minden oraban sirt egynehany percet, de mindjart dalolt is utana a gyerekeknek. Mert mikor o sirt, azok is sirtak.
- Hej, de ihes vagyok - fakadt szora a cigany, ahogy ott ult mellettuk a porban. - Harom kenyeret megennek egymagam, meg ket oldal salonnat.
A kocsis - szinten lancolt labu rab legeny - elmosolyodott a cigany sohajtasara.
- Magam is ehes vagyok - felelte a torokokre megvetoen pillantva -, de fozok is estere olyan paprikas hust, hogy mind nekunk marad.
- Hat te vagy a sakacs?
A te szora megrandult a kocsisnak a szemoldoke. De aztan megis felelt:
- Csak este. Nappal rabolnak ezek maguknak ebedet is.
- Hat miota solgals a kontyos uraknal?
- Harom napja.
- Nem lehetne elfistelegni valahogy?
- Nem, ezektol soha. Nezd, milyen csizma van a labamon.
Felvonta a labat az ulesbol. Nehez, vastag lancok csordultek fol vele.
- De hatha ma nem fozsol? - tunodott aggodva a cigany.
- Bizonyosan fozok. Tegnap olyat foztem nekik, hogy ugy nyaltak utana a szajukat, mint a kutyak.
- Barcsak en is nyalhatnam mar a sajamat. De mar nem is tudnam, hogy van sajam, ha neha nem beselnek.
- Bort is raboltak delben. Itt van a saroglyaban.
- Nem isik a terek, te!
- Dejszen nem torok ez egy se, mikor bort lat.
- Na, akkor nekem innepem van - ujjongott a cigany -, olyan notat pikulazsok nekik, hogy meg tancra is kerekednek tule.
A felszemu janicsar az imadsag vegeztevel nem inditotta meg a kocsikat. A hegytetorol mar latszott a volgyben az esti szurkuletbe befatyolozott varos. Az magyar feszek. Darazsak laknak benne.
A torokok tanakodtak. Aztan a felszemu janicsar odaszolt a kocsisnak:
- Utanam! Be az erdobe!
Es bevittek a kocsikat, szekereket, jol be, valami ot percig tarto menessel az erdobe.
A nap ekozben elsullyedt a fak kozott. Az erdore homaly borult. A tiszta egen elotundokolt az elso csillag.
A torokok egy alkalmas tisztason kipanyvaztak a lovakat. A pap kezet feloldotta a janicsar, es rakialtott:
- Tuzet raksz!
- En azst jabban ertem! - rikkant fel a cigany. - Nagysagos meltosagos terek ur, csokolom kezsit-labat, hadd rakjak en tuzset, nekem azs a mestersegem!
- Hallgass! - boffent raja a torok.
Harom asszonyt is elszabaditottak, hogy segitsenek a tuz kesziteseben. Az asszonyok aztan a pappal harasztot es szaraz agat szedtek a kozeli fak alatt. Acellal, taploval csakhamar tuzet gerjesztettek.
A kocsist is felszabaditottak az ulesrol.
- Olyat, mint tegnap - mondta neki a felszemu torok.
- Meglesz - felelte a kocsis.
Vizet tett fel egy nagy vaskonderban a tuzre, s hogy a pap a cigannyal hamarosan megnyuzta az urut, erto kezzel aprozta bele a konderba. Hullott a husra vereshagyma is, meg paprika boven, s bizonyara apritott volna burgonyat is a lebe, de ezt fokeppen azert nem cselekedte, mert nem volt burgonyaja. Tudtak is abban az idoben, mi a burgonya! Az urak ugyan mar nagy ritkasagkeppen kostolgattak, de neve meg nem volt. Csak ebed utan tettek asztalra nagyuraknal csemegenek.
A tuz korul valami husz kulonfele torok heveredett le. A kocsikat, szekereket keriteskorbe allitottak. A lovakat kipanyvaztak kivul a szekereken.
A rabokat osszehajtottak egy csoportba. Tizennegyen voltak osszesen: kilenc ferfi meg ot no, a ket kisgyereket is beleszamitva. Csak eldultek szegenyek a gyepen. Nemelyikuk mindjart el is aludt.
A kis Vica is aludt mar az agynemu tetejen. Fejet a Margit olebe nyugasztva almodott, es jobbjaval a mellecskejen tartotta hitvany kis babujat. Gergo mellettuk hasalt. A tenyerebe hajtotta az arcat, es almosan nezett a torokokre. A felszemu janicsar rajuk pillantott neha. Ott hagyta oket a leannyal a kocsi tetejen.
A tuz magas langgal egett. A torokok oltek a baranyt, a tyukot, a libat. A rabok buzgon dolgoztak az etel elkeszitesen, s alig negyedora mulva mar javaban rotyogott az ustokben es konderokban a hus, es pirultak a combok a nyarson. A torok egy tarhonyas zsakocskat oldott meg.
Az erdei levegobe etvagyindito etelszag vegyult.
4
Egy ora nem telt bele, s az Andras kocsis olyan pofont kapott, hogy ket olet repult a kalapja.
- Hogy a hetedik pokol emesszen el - orditott ra a felszemu janicsar -, mennyi paprikat tettel ebbe az etelbe?!
A paprikas a raboknak kerult, a ciganynak nem csekely oromere. Maguk a torokok a nyarson sult cobakokat osztottak meg maguk kozott.
A hordok ekozben csapot kaptak. Bogrekben es tulkokben ittak a torokok a magyar bort. A cigany folkelt. Megtorulte a szajat a kezebe, a kezet meg a nadragjaba, aztan igy csicsergett:
- Nagysagos, meltosagos Gyamarzsak ur, csokolom kezsit-labat, hadd pikulazzsak egyet a tistelt vendegseg eremere!
A Gyomorzsaknak nevezett felszemu - valojaban Jumurdzsak - megfordult, es gunyosan sunyoritott:
- Idekukorikolnad a magyart, ugye?
A cigany kedvetlenul kutyorodott vissza az evok koze, es a fakanalat elgondolkodva forgatta.
A torokok is ettek, ittak. Kozben cserebereltek, osztozkodtak is. Egy lelogo bajuszu, komor akindzsi kis vasszekrenyt vett le a kocsirol. Folfeszitettek. Aranypenz, gyuruk, fulbevalok doltek ki belole.
Osztozkodtak a tuz mellett.
Gergo almos volt, de nem tudta levenni a szemet az o torokjerol. Felelmetes, kulonos arc volt neki az a csupa bor fej. Mert ahogy a suveget letette, egybeolvadt a feje csupaszsaga az arcanak a csupaszsagaval. Es furcsan nevetett. A foga inye is kilatszott, mikor nevetett.
Vastag szarvasbor ovet huzott elo a dolmanya alol, hogy a penzt megosztottak. Az ov mar duzzadt volt a penztol. A torok folkelt, es a szekerek moge ment, ahol a lovak legeltek.
Gergonek rajta allt a tekintete. Latta, hogy a torok hogyan huz ki hatul egy fapecket, es hogyan rakosgatja bele egy kis nyilason at a penzet a nyeregkapaba.
- Hat te mert nem eszel? - szolt a pap Gasparnak.
A legeny a csoport szelen ult, es komoran nezett maga ele.
- Nem kell - felelte.
Kis ido mulva odaszolt a papnak:
- Ha tisztelendo uram elvegezte, egy kis beszedem volna, ha meghallgat.
A pap letette a fakanalat, es odacsorombekelt Gaspar melle.
- Hat mi kell, fiam?
- Tisztelendo uram - szolott a legeny soteten -, gyontasson meg engem.
- Minek?
- Annak - felelte a legeny -, hogy tisztan menjek a masvilagra.
- Messze vagy meg te attol, Gaspar.
- Nem olyan messze, mint gondolja.
Pillantast vetett a torokok fele, s folytatta:
- Mikor elvegezik a vacsorat a rabok, idejon az a torok, aki engemet megfogott. Idejon, hogy a kezunkre zarja a bekot. Hat en azt megolom.
- Ne tedd azt, fiam.
- Marpedig en megteszem, tisztelendo uram. Mikor idejon, elkapom az egyik keset, es beleszurom! Bele a hasaba a kutyanak! Hat csak gyontasson meg engem.
- Fiam - mondotta nyugodtan a pap -, en nem gyontathatlak meg, mert en lutheranus vagyok.
- Ujhitu?
- A neve uj hit, fiam, de valojaban ez az igazi regi hit, amit a nazareti Jezus rank hagyott. Mink nem gyontatunk, csak gyonunk. Mink azt tartjuk, hogy az Isten latja a lelkunket. De minek veszejtened el magadat? Latod, itt meg magyar foldon vagyunk, es Pecs itt van alattunk. Mar sokszor megtortent, hogy a magyar rabokat megszabaditottak.
- Es ha nem szabaditanak meg?
- Isten josaga elkiserhet az utunkon. Van olyan ember nem egy, akit ott a torok foldon er el az Isten szerencseje. Rablancon megy oda, es urra valik ottan. Aztan csak hazakerul. Gyere, fiam, egyel. Az eves megcsillapit.
A legeny komoran nezett maga ele.
A pap ujbol megszolalt:
- Minek hivtal, ha nem hallgatsz ream?
A legeny erre folkelt, es odavanszorgott a tobbi koze.
A rabok tobbnyire fiatal es eros emberek. A nok kozott van egy kis sovany, rongyos ciganyasszony is. Annak a keze-laba cigany szokas szerint borzsonnyel2 van bepirositva, de meg a haja is.
Idonkint hatraveti a fejet, mert a haja a szemebe log. Es gyakorta szol cigany nyelven Sarkozivel, a ragyas cigannyal.
- Talan a feleseged? - kerdezik a rabok.
- Nem - feleli a cigany -, eddig meg egyszer se volt a.
- Hat mit beszelgettek ciganyul?
- Ast mondja ezs azs asszony, hogy ha a tuzs melle erestenek, megmandana a jevendonket.
- A jovendo Isten kezeben van - szolt rajuk a pap. - Ne cselekedjetek az o neveben semmi komediat!
A ferfiak kozott ket idos ember is ult. Az egyik egy sebhelyes arcu, szotalan, urforma ember, akirol nem lehetett tudni, hogy ur-e vagy cigany, mert semmi kerdesre sem valaszolt. Az az ember egettpuskapor-szagot hordozott magaval. A masik a terebelyes arcu paraszt, aki a pappal volt egybelancolva. Mindig mereven nez, mintha csudalkozna, es ugy logatja a fejet, mintha a feje sokkal nehezebb volna, mint mas ember fiae. Az igaz, hogy nagy is a feje.
A rabok, ahogy ott ettek a paprikas uruhust, csondesen beszelgettek.
A szabadulason kezdtek persze, hogy hogyan lehetne a torokoktol megszabadulni.
- Sehogyan - szolt roviden a nagy feju paraszt.
Lenyelte a kanal hust, es folytatta:
- En tudom. En mar kiszolgaltam egy rabsagot.
- Konstantinapolyban? - kerdeztek egyszerre harman is.
- Ott - felelte a paraszt, melyen belemartva a kanalat a vaskonderba -, tiz esztendeig soportem en a torok foldet.
- Es hogyan szabadult meg?
- Hogyan? Hat ingyen. A Jezus palastja alatt. Egyszer felhoztak Belgradba. Onnan szoktem meg: atusztam a Dunat.
- Es milyen az a rabsag? - kerdezte egy tizenhat eves, savoszemu legeny.
- Bizony, ocsem - felelte busan a paraszt -, nem sok tyuk mult ki miattam a vilagbol.
- Gazdagnal szolgalt-e? - kerdezte egy hang a kocsi alol.
- Maganal a csaszarnal!
- A csaszarnal? Mi volt kend a csaszarnal?
- Fotisztogato.
- Micsoda fotisztogato? Hat mit tisztogatott kend?
- Az istallojat.
- Hat az asszonyokkal hogy bannak? - kerdezte egy fekete haju menyecske.
Az ember vallat vont:
- Amelyitek fiatal, ott is csak asszony, csakhogy torok asszony. De jobbara csak cseled.
- Verik az asszonyt is?
- Kit hogyan.
A pap folkelt.
- Eszerint kend osmeri az utat?
- Bar ne osmernem - felelte az ember.
A pap foltette az egyik labat a kerekagyra, es a tuz odasugarzo vilagossaganal a szemet hegyezve nezte a laba szarara lakatolt szeles, sima vasat.
Apro karcolasok latszottak azon. Valami rab foljegyzesei voltak: egy hosszu ut szenvedesei husz szoban.
A pap olvasta a szavakat:
- Nandorfejervartol Hizarlik3 egy nap. Aztan Baratina.
- Nem - felelte az ember -, ot allomas is van addig.
- Eszerint ez az ot kereszt ot allomast jelent. Tehat ot allomas. Aztan kovetkezik Alopnica.
Az ember bolintott.
- Aztan Nis.
- Az mar Racorszag - sohajtott az ember, s a terdet atfonta. - Ott kezdik vetni a rezkasat.4
- Rezkasat? - csudalkozott az egyik asszony.
Az ember nem felelt.
A pap tovabb olvasta a bilincs karcolasait:
- Azutan kovetkezik Kuri-Kezme.
- Ott sok a korpio-ferog.5
- Sarkovi.
- Ott harom malom orol. Apadjon el a vize!
- Czaribrod.
- Ott engem igen megvertek.
- Miert? - kerdeztek egyszerre hatan is.
- Mert eltortem a labam vasat.
- Dragoman - olvasta a pap tovabb.
- Az mar Bologarorszag - szolt az ember -, onnan erkezunk Zsofiaba. Ott sok a torony. Nagy varos. Egjen porra!
A pap folytatta:
- Iktiman.
Az ember bolintott.
- Kapiderven.
- Ott havas vagyon. Nyaron is ho fodi a hegyeket.
- Pozarki vagy micsoda.
- Az, az, Pozarki, hogy a fod nyelje el! Sok a szunyog benne.
- Filippe.
- Az is varos. Duljon ossze!
- Kaladan.
- Ott egy cimboramat eladtak. Doghalal emessze el oket!
- Uzonkova.
- Sok gyumolcsoskert. Jo hely.
- Harmanli.
- Ott egy torok ur megvette Davidka Antalt.
- Musztafa-basa-Kopri.
- Kohid van ott jokora. Szakadjon ossze!
- Drinapoly.
- Nagy budos varos. Ott lattam egy elofankot.6
- Mi az? - kerdeztek a rabok valamennyien.
- Az - felelte a paraszt - akkora nagy, eleven barom, mint ez a rakott szeker, de meg ennel is nagyobb; oszt csupasz, mint a bihal.7 Az orra meg akkora, hogy ugy banik vele, mint mas allat a farkaval: mikor a legyek kenozzak, vegiglodorgeti a derekan.
- Corli.
- Onnan kezdve moglatjuk a tengort.
A rabok sohajtottak. Nemelyek a tenyerukbe hajtottak az arcukat; masok konnyes szemmel bamultak maguk ele.
5
A sebhelyes arcu, puskaporszagu ember megszolalt. - Atyamfiai - mondta halk, erdes hangon , ha meg tudnatok engem szabaditani, en valamennyiotoket kivaltanalak.
A rabok raneztek.
Az ember visszapillantott a torokokre, s folytatta meg halkabban:
- En ur vagyok. Van varam ketto; van penzem, van katonasagom.
A rabsagot elt paraszt vallat vont.
- Akkor ugyis megszabadulhat, mert kivaltjak.
- Mi a neve, batyam? - kerdezte a pap.
- Rab a nevem - felelt a sebhelyes arcu kedvetlenul.
S folkelt. Santikalva ment nehany lepest a torok fele. Aztan leult, es figyelemmel vizsgalta a tuztol megvilagitott arcokat.
- Nem is ur ez - szolt az egyik rab -, hanem valami cigany, talan eppen hoher.
Gergo osszeborzadt a hoher szora. Tekintete arra tapadt. Gyerekesszel ugy ertette, hogy valosaggal cigany-hoher.
- Hiszen csak vasfu volna! - szolalt meg a feltort labu Gaspar a kerek mellett.
A rabok csondes es szomoru elmelazassal ultek. Gaspar folytatta:
- A vasfu az olyan fu, hogy lehull tole a bilincs.
A janicsarok kozott nagy oromorditas tamadt. Az egyik hordoban aszubort talaltak. Azon ujjongtak. A hordot odaguritottak a tuz kozelebe, es szurcsolgetve, csemcsegetve ittak.
- Eljen Magyarorszag! - kialtott Jumurdzsak, a rabok fele emelve kupajat. - Eljen Magyarorszag, hogy ihasson a torok, ameddig meg nem hal!
- Honnan tudsz te magyarul? - kerdezte a sebhelyes arcu ur, aki elobb Rabnak nevezte magat.
- Mi kozod benne? - felelte felvallrol Jumurdzsak.
Mar akkor csillagos, holdas volt az eg. Cserebogarak brummogtak a harmatos falombok korul.
A rabok mar jobbra-balra elfekudtek a fuben, es alomban kerestek tovabb a szabadulast. A pap is aludt. A karja a feje alatt. Bizonyosan vankoson szokott aludni. A cigany hanyatt fekve aludt, a kezet a mellen osszekulcsoltan, s a ket labat Y-kent szetvetetten. Valamennyien melyen aludtak. Csak Gaspar sohajtott fel meg egyszer almos-panaszosan:
- Nem latom en tobbet szep Eger varosat!
Gergo is szundikalt mar. Elszundikalt azonkepp, ahogy naptol egett, finom kis orcajat a tenyereben tartotta; csak eppen hogy a feje lejjebb sullyedt, a dunyha kihajlo csucskere.
S mar el is aludt volna teljesen, ha a Cecey nevre ki nem nyilik magatol a fule kis ajtoja.
A cigany-hoher rekedt hangja mondta ezt a nevet, es az o torokje ismetelte.
Ott beszelgettek a kocsi mellett.
- Nala van a Dozsa kincse, bizonyosan tudom - bizonygatta a magyar.
- Es mifele kincsek azok?
- Aranykelyhek, aranykupak, gyemantos-gyongyos karperecek, nyaklancok, nasfak.8 Minden, ami urak kincse szokott lenni. Ha ugyan be nem olvasztottak rudakba. De akkor meg a rudakat talaljuk nala.
- Itt az erdo aljan?
- Itt. Azert is vonult felre a vilagtol.
- Fegyvere is van?
- Gyonyoru ezustmivu kardok es pancelok. Lehet, hogy az egesz padlasa tele van. A szobajaban tudom, hogy van valami hat nagy vasaslada. Azokban lehet a legertekesebb holmi.
- Cecey... Sohasem hallottam ezt a nevet.
- Mert nem hadakozik mar. O volt Dozsanak a kincstartoja.
A torok a fejet razta.
- Kevesen vagyunk - mondotta elgondolkozva. - Itt kell maradnunk holnap estig. Ossze kell varnunk egy jo csapatot.
- Minek oda annyi ember? Ha sokan vagytok, sokfele kell osztozkodnotok. Oregember az mar. Es fabol van keze-laba.
- Mikor jartal ott legutoljara?
- Esztendeje lehet.
- Esztendo sok ido. Jobb, ha tobben megyunk. Ha igaz, amit beszelsz, elbocsatalak, sot meg is jutalmazlak. Ha nem igaz, folakasztatlak a Cecey kapujara.
A torok visszatert a tuzhoz, es bizonyosan a rab beszedet mondta el ottan, mert a katonak figyelemmel hallgattak.
Gergonek elnehezult a feje. Elaludt. De csupa irtozatot almodott. Azt almodta vegul, hogy a torokok kivont karddal futkosnak a falujukban, megfogjak az anyjat, es kest szurnak a mellebe.
Megrezzent es folebredt.
Eji homaly es fulemiledal mindenfele. Szaz fulemile! Ezer fulemile! Mintha a vilagnak minden fulemileje abba az erdobe szallott volna, hogy gyonyoruseget daloljon a rabok almaba!
Gergo folnez az egre. Szakadozott felhok. Itt-ott atragyog egy-egy csillag. Egy helyen a hold feher sarloja atlog a felhon.
A tuzet a fa alatt mar elboritotta a hamu. Csak kozepen voroslik meg egy okolnyi parazs. A janicsarok ott hevernek szanaszejjel a fuben, a tuz korul.
Jumurdzsak is ott hever. A feje alatt valami tarisznya; mellette valami kupa vagy bogre, nem lehet jol latni a homalyban.
Haza kene menni. Ez volt Gergonek az elso gondolata.
Nem szabad. Ez volt a masik.
Korulnezett. Csupa alvok. Ha o atszokhetne koztuk! De at kell szoknie, maskeppen nem kerulhetnek vissza a faluba.
A kis Eva mellette aludt. Megrazta gyongeden, es a fulebe sugta:
- Vicuska! Vicuska!
Evica folebredt.
- Gyerunk haza - susogta Gergo.
Vicuskanak egy pillanatra elgorbult a szaja, de mindjart vissza is igazitotta, es felult. Bamulva nezett Gergore, mint a kismacska, mikor idegent lat. Majd az oleben hevero babura fordult a tekintete, folvette, es azt nezte kismacskas nezessel.
- Gyerunk - mondotta Gergo.
Lemaszott a kocsi kulso oldalan, es leemelte a kislanyt is.
Egy aszab ott ult eppen a kocsi mellett. Dardaja az oleben. Feje a kerekagyon. A csutora mellette.
Aludt az ugy, hogy akar az egesz tabor elmehetett volna annak az egy kereknek a hijan, amelyhez tamaszkodott.
Gergo kezen fogta a kis Vicat, es vonta maga utan.
Azonban ahogy a lovakat megpillantotta, megallott.
- A szurke... - rebegte. - A szurket is haza kell vinnunk.
Azonban a szurke ossze volt kotve a kis torok loval. A bekot csak ki tudta nyitni Gergo valahogyan, de mar a ket kotofek eloldozasa lehetetlen volt az o tudomanyanak.
- A fene latott ilyet! - morogta a csomora.
Bosszusagaban sirva vakarta a fejet.
Probalta ujra meg ujra, a fogaval is. De csak nem birta a csomot eloldani. Vegre is megfogta a szurket, es vezette.
Or a lovak mellett is volt. De az is aludt. Ulve aludt, hattal egy gorbe fara raereszkedve. Tatott szajjal hortyogott. Gergo majdnem ravezette a ket lovat.
A fuben elveszett a lovak lepesenek a hangja. Mentek, mint az arnyek. Sem a szekereken belul, sem a szekereken kivul nem ebredt rajuk senki.
Egy alkalmas fatorzsoknel megallitotta Gergo a szurket, es felmaszott a hatara.
- Uljon fel maga is - szolt a kisleanynak.
Azonban a kis Eva nem tudott a torzsokre felmaszni. Gergonek ujra le kellett szallania. Fol kellett segitenie a kis Evat eloszor a torzsokre, aztan meg a lo hatara.
Ultek egymas mellett a szurken. Elol Gergely, mogotte a kis Eva. A kisleany meg mindig tartogatta a piros szoknyas babut. Az eszukbe se jutott, hogy a leanyka a masik lovon uljon a nyeregbe. Az nem az ovek. Evica belekapaszkodott a fiu vallaba. A fiu megrantotta a kantart, s a szurke megindult, ki az erdobol: vonta, vitte magaval a torok lovat is.
Csakhamar rajta voltak az uton. A szurke ott mar ismerte a jarast. Ballagott lomhan es almosan.
Az ut elhagyott volt. A hold csak homalyosan vilagitotta meg. A fak fekete oriasokkent alltak az ut mellett. Gergo nem felt toluk. Magyar fak azok mind.
6
A faluban azon ejjel nem aludt senki. Sotetedesig kerestek a gyermekeket. Masnap virradora hagytak, hogy atkutatjak vegig a patakot. Csak a vitezek tertek nyugalomra.
Balint pap ott maradt Ceceynel, es vigasztalgatta a vigasztalhatatlan hazaspart.
Az asszony olyan volt, mint az orult. Jajveszekelt, ajuldozott.
A falabu ember csak a fejet razta a pap vigasztalasara, s keseruen kialtotta:
- Nincs Isten!
- Van! - kialtotta vissza a pap.
- Nincs! - ismetelte Cecey.
- Van!
- Nincs!
A pap egyet nyelt, aztan enyhere valtozott hangon folytatta:
- Amit az Isten ad, el is veheti; es amit elvesz, vissza is adhatja.
A ven nyomorek ember gyermekkent zokogott.
A pap csak hajnal fele bucsuzott el toluk.
Ahogy kilepett az ajton, a zarandok folemelkedik a tornacra vetett gyekenyagyrol.
- Tisztelendo uram - mondja halkan.
- Mit akarsz, atyamfia?
- Nem vizbe vesztek azok.
- Hat? Mit tudsz roluk?
- Azt, hogy a torokok vittek el oket.
A pap majdnem a falnak esett.
- Honnan tudod?
- Ahogy en is ott jartam a keresokkel a patak partjan, hat egy vakondturason lattam a toroknek a laba nyomat.
- Torok laba nyomat?
- Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen olyan.
- Hatha bocskornyom volt?
- Azon nincs sarkantyu. Jo az en szemem: torok nyom volt. Meg a torok lonak is ott a laba nyoma. Azt mar csak tetszik tudni, hogy a torok patko milyen?
- Hat mert nem szoltal?
- Meggondoltam, hogy nem szolok. Ki tudja, hogy a torok merre vitte oket? Szetszaladt volna az egesz falu. Aztan mi haszna lett volna? A torok sok, es mind fegyveres.
A pap meredezo szemmel jart fol es ala. Egyszer az ajtonak lepett, de megallapodott, mielott a kilincsre tette volna a kezet. S megint visszatert.
- Igazat beszelsz - mondotta, a tenyeret a homlokara szoritva. - De hat mit cselekedjunk?
- Tegye azt, amit en - felelt vallat vonva Varsanyi -, hallgasson.
- Borzaszto! Borzaszto!
- Az utakat jarja a torok most mindenfele. Merre mentek volna? Keletnek? Nyugatnak? Csak verekedes meg halal lett volna belole.
- Inkabb haltak volna meg ok is! - szolt a pap fajdalmasan.
- Isten tudja, hol jartak mar akkor azok, mikor mi utanuk kereskedtunk.
A pap busan allott a tornacon. Keleten az eg halvany rozsaszinre valt. Hajnalodott.
A faluban ekkor nagy kialtas hangzik:
- Emberek! Emberek! Megjottek!
A pap figyel. Mi az?
A tavolban mozgolodas. Osszekeveredett kialtozasok. Nehany perc mulva doromboles a nagykapun:
- Eresszenek be! Nyissak ki! Megjottek a gyermekek!
A pap berohant a hazba:
- Van Isten, Peter! Kelj fel, mert van Isten.
A ket gyermek ott vart a kapu elott. Ultek a szurken, almosan es halovanyan.
7
Az udvarra becsodult az egesz falu: valami otven ember es ugyanannyi asszony. Nemelyik asszony csak eppen hogy szoknyat vetett magara; a ferfiak is suveg nelkul, ahogy a kialtozasra kifutottak.
Kapkodtak a Gergo gyereket kezrol kezre, meg Vicuskat; ahol erhettek, ott csokoltak.
- Gergo matol fogva az en fiam - mondotta Cecey, a kezet a fiu fejere teve.
A fiu anyja mezitlab, egy alsoszoknyaban, odaborult a Cecey labahoz.
Dobo csodalkozo szemmel nezte a kis parasztfiut, aki lovat hozott a toroktol.
- Batyam - szolt elolepve -, adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd vigyem magammal a Felfoldre. Vitezt nevelek belole.
S folemelte Gergot.
- Szeretnel-e vitez lenni, fiam?
- Szeretnek - felelte ragyogo szemmel a gyerek.
- Lovad mar van - mondotta Dobo -, kardot is szerzunk a toroktol.
- Hat az enyim az a lo?
A kis torok lovat ott futtattak, dicsergettek a Dobo vitezei az udvar tisztasan.
- Persze hogy a tied - felelte Dobo. - Hadban szerezted.
- Akkor a penz is a mienk - szolt buszken a gyerek.
- Micsoda penz, te?
- Aki a nyeregbe van.
Leoldjak a szep barsonynyerget. Razzak. Zorog. Megtalaljak a csaptatot a kapan, hat csak ugy dol az aranyeso a fajabol.
- Tyu, kuttyazom adtat - kialt bamulva Cecey -, most mar nem en fogadlak fiamnak, hanem te fogadj apadnak. Szedd ossze, asszony! - kialtott a gyereknek az anyjara.
A fiu anyja kaprazo szemmel nezte a foldre pergo aranyakat.
- Az enyim? - dadogta hol Ceceyre, hol Dobora, hol a papra nezve.
- A tied - mondotta a pap. - Az Isten adta a fiadnak.
Az asszony a kotenyet fogna. Nincs rajta. Egy ember odaadja neki a suveget. Szedi az asszony az aranyat reszketo kezzel.
A fia nezi. Egyszerre csak megszolal:
- Jol eltegye, edesanyam, mert holnap idejonnek.
- Kik jonnek ide? - horkent ra Cecey.
- A torokok.
- A torokok?
A fiu rabiccent:
- Hallottam, mikor a torok mondta a hohernak.
- A hohernak?
- Cigany-hohernak. Egy csunya ember.
- Hogy ide jonnek?
- Hogy ide jonnek, es az ur kincset elveszik.
Ezt mondva ramutatott Ceceyre.
- Az en kincseimet? - szolt Cecey bamulva. - Megorultel? Hat van ennekem kincsem?
A gyerek vallat vont.
- A vasasladakat is mondtak, hogy hat van.
- Ez komoly sor - szolalt meg Dobo. - Gyerunk be a szobaba.
Kezen fogta a gyermeket, es bevezette.
Kivallatjak, kiszednek belole mindent, amit a gyermek elmeje megjegyzett.
- Sebhelyes arcu, barna ember. Milyen az a sebhely?
- A szajatol a fuleig egy voros barazda.
Dobo felpattan a szekerol.
- More!
- Hat ki is volna mas! Meg akar szokni a zsivany, azert vezeti ram a torokot.
- De hat ismeri az itt a jarast?
- Jart itt valami hat eve. Osszeforgattak nalam mindent. Otvennegy forintomat elvittek, meg a felesegem kis aranykeresztjet, meg het tehenemet.
Dobo haragosan topogott fel es ala a szobaban.
- Hany embere van, batyam, fegyverforgato?
- Talan negyven mindossze. Azok is tobbnyire venek.
- Keves - feleli Dobo. - Mi van ide legkozelebb? Pecs, ugye? De ott Szerecsen Janos az ur, Janos-parti; minekunk ellensegunk.
- Futnunk kell, futnunk! - kialtja elkeseredetten Cecey. - De hova fussunk?
- Az egesz falu csak nem futhat el tan! Hogy hagynak itt a falut? Ej, mindegy. Mikor arrol van szo, hogy a torok ellen vedekezzunk, csak magyar a magyar, akarmilyen parti!
S kiment.
- Lora, fiuk! - hangzott a kialtasa az udvarrol.
- Megyek, Cecey uram, Szerecsenhez. Addig is dolgozzanak. Minden haztetot locsoljanak meg csurgasig. A falu nepe szedje ossze, ami marhaja van, es gyuljenek ide az udvarra. A kerites melle koveket rakjunk meg hordokat. Kasza, csakany vasvilla legyen az asszonyok kezeben is! Ket ora mulva visszaterek.
Felult a lovara, es elrobogott a vitezeivel.
8
A Cecey haza kofallal keritett, nagy, negyszogletu telken epult. De a kofal alig embernyi magassagu, es bizony mar romladozott.
Az udvarra mar delelott behurcolkodott az egesz falu. Az agynemu- es butorhalmok kozott tehenek, kecskek es disznok futkostak, ludak gagogtak, kacsak bukdacsoltak, es tyukok szaladgaltak. Egy ember kardokat, keseket es kaszakat koszorult a feszer mellett. A pap rengeteg szelessegu, rozsdas kardot kotott fel, es az udvar kozepen vagy hatot vagott a levegobe. Probalta az oreg, hogy erti-e meg.
Egynehany asszony meg ustokben etelt fozott az udvar sarkan.
Ceceynek valami hat egerragta nyilszerszama volt a padlason. Szetosztotta azoknak az oregeknek, akik vele a Dozsa-haboruban harcoltak.
Deltajban visszaerkezett Dobo. Mindossze harminc zsoldost hozott magaval, de a falubeliek igy is oromkialtasokkal fogadtak.
Dobo koruljarta az udvart. Itt-ott felhagokat, allvanyokat rakatott, koveket szedetett. Aztan magahoz szolitotta a falu fegyvereseit, szam szerint otvenegy embert, es csoportokban a keritesre osztotta oket.
O maga tiz jo puskassal a kapu mellett helyezkedett el az allvanyon.
A falu ket bejarojahoz ket kurtost kuldott. Azoknak kell jelenteniuk az ellenseg megerkezeset.
Nem kellett estig varakozniuk.
Delutan harom ora tajban megharsant a kurt a falu keleti bejarojan, es nehany perc mulva vagtatast tert vissza mind a ket katona.
- Mind itt vagyunk? - kerdezte Cecey.
Csak a Gergely anyja hianyzott. A szegeny asszony meg volt zavarodva az aranytol. Egyre azt asta, dugdosta. Ceceynel nem merte hagyni, mert attol tartott, hogy a torok elveszi.
- Marmost mindegy - szolt Cecey a sisakjat folteve. - Be a kaput! Zsakot, kovet moge! Csak annyi rest hagyjatok, amennyin egy lovas beferhet.
A katonak ezalatt odaerkeztek.
- Jonnek! - kialtotta az egyik messzirol.
- Sokan? - kerdezte Dobo.
- A faktol nem lehetett latni, csak az elejet.
- Hat eredj vissza - dobbant ra Dobo haragosan -, aztan nezd meg, hogy hanyan jonnek! Szaladni akkor is raersz, ha kergetnek.
A pecsi zsoldos elvorosodve fordult meg a lovaval, es visszavagtatott az ellenseg fele.
- Hat ilyen katonak vagytok ti? - kerdezte Dobo az egyik kozeleben allo pecsi zsoldost.
- Dehogyis - felelte az rostelkedve. - Ez csak a minap allott kozibenk. Szabolegeny volt. Nem probalt ez meg harcot.
Nehany perc mulva megint robogott vissza a szabo, s a nyomaban valami tizenot piros sapkas akindzsi.
Most mar csakugyan kergettek.
- Nyissatok ki a kaput - mondotta Dobo.
Es a puskasainak is szolott:
- Lojetek!
A tiz puskas celzott. A lovesek ropogva dordultek el. A torokok kozul egy janicsar lefordult a lovarol, es beleesett az arokba. A tobbi visszahokolt.
Megfordultak, es visszaugettek.
A szabo benyargalt a nyitott kapun.
- Hat hanyan vannak? - kerdezte Dobo mosolyogva.
- Ezren - felelte a szabo verejtekesen es lihegve -, talan tobben is.
- Az semmi - felelte Dobo -, ha csak szazan vannak, akkor ma meg tancolunk is.
- Ezret mondtam, uram.
- Jol ertettem - felelte Dobo. - Ha te ezret lattal, akkor csak szazan vannak, vagy annyian se.
A falu vegen fust gomolygott fol.
Az akindzsik mar gyujtogattak.
- Jol meglocsoltak a tetoket? - kerdezte Dobo.
- Szena, szalma az, ami eg - felelte Cecey.
Es hozzapongette a kardjat a kapu tetejehez.
Akkor elobukkant az uton a felszemu janicsar. A derekan pancel. Az oveben torok es pisztolyok. Mellette szinten lovon az a magyar, akit Gergo cigany-hohernak nevezett. Mogottuk egy csapat akindzsi, s oldalt egynehany gyalog futo aszab.
Ego csova a kezukben.
- More Laszlo! - harsant fel Dobo, a labaval is dobbantva. - Te orszag szegyene, te pokolravalo!
A janicsar meghokkenve nezett a mellette lovaglo emberre.
- Ne higgy neki! - szolt az elsapadva. - En nem vagyok More. Teged akar bolonditani.
A janicsar megallitotta a lovat, hogy a hatul jovokkel csoportosuljon.
- Ismerlek teged is, Jumurdzsak! - kialtotta Dobo. - Hat ez a torok becsulet, hogy azokat rablod, akikkel tegnap meg harcoltal? Rablo vagy, zsivany vagy, mint a cinkosod!
A janicsar folpillantott ra, de nem felelt.
- Gyere csak, gyere, te bolond! - kialtotta Dobo. - Itt ugyan arany nincsen, hanem vasat, azt kaphatsz jofelet.
S racelzott: eldurrantotta a puskajat.
Jumurdzsak meghanyatlott a lovan. Lefordult, lehuppant a porba. Szinte egyszerre dordult a tobbi puska is s a torok pisztolyok.
More hozzakapott a lehanyatlo janicsarhoz, de csak a tort kapta el az ovebol. A masik pillanatban a paripaja vekonyaba csapott a tor lapjaval. A paripa nagyot szokkenve indult futasnak. More, ahogyan csak birta, csepelte.
- Ott fut az arany! - kialtotta Dobo a torokoknek.
Azok egy percre elhokoltek, de aztan duhos orditassal es ropogassal rohantak More utan.
Es ahogy elrobogtak a haz elott, Dobo olvasta oket:
- Tiz... husz... negyven... otven.
Vart meg egy percet, aztan leugrott az emelvenyrol.
- Lora, fiuk! Nincsenek ezek hatvanan se!
Lora kaptak. Dobo a kapubol visszakialtott Ceceynek:
- Azt a pancelos torokot, ha meg el, zarjuk be! A falubeliek verjek agyon a gyujtogatokat!
Es kiszaguldottak a kapun.
A falubelieknek nem kellett sok biztatas. A faluban mar valami ot helyen kigyodzott a fust az eg fele. Kaszakat es fejszeket forgatva rohantak ki a kapun valamennyien.
Cecey a pappal meg ket jobbagyaval az utra sietett. Jumurdzsak mar ult. Csak ajult volt. A Dobo golyoja eppen a szive folott horpasztotta be a panceljat.
- Kotozzetek meg - mondotta Cecey -, es vezessetek az udvarra.
A torok szotlanul engedte at magat a kotozesnek.
- Tudsz-e sakkozni? - harsant ra Cecey.
A janicsar igent intett a fejevel, es azt mondta:
- Nem.
Ahogy ott kotozik a kezet, a masik torok is folemeli vertol elboritott arcat az arokbol.
- Kotozd csak - mondja az egyik paraszt -, mig amazt agyonutom.
- Megallj - mondja Cecey.
Odabaktat a verbe borult janicsarhoz, es a kardjat a mellenek szegezve kerdezi:
- Tudsz-e sakkozni?
- Kaplaman - feleli a torok bagyadozva.
- Sakk?
- Sakk, sekk, matt? - kerdezi nyogve a torok.
- Az, az, Mahomed rugjon meg. Vigyetek ezt is az udvarra, ez az en rabom!
9
Doboek csak este tertek vissza. Sok koponyeget, pancelinget es mindenfele fegyvert hoztak magukkal. Meg egy rabot is: More Laszlot lovon, kotozotten.
- Ennek a farkasnak valami jo vermet! - mondotta Dobo a lovarol leugorva.
Cecey szinte ugralt oromeben.
- Hogy fogtatok el?
- Az akindzsik fogtak el minekunk. Volt annyi eszuk, hogy fiatal lovat nem adtak alaja. Konnyen utolertek. Mikor aztan javaban kotoztek, mink meg oveluk bantunk el.
- Mind levagtatok?!
- Amennyit lehetett.
- Hamar a legszebbik tinomat! - kialtotta Cecey vigan a szolgainak. - Nyarsra! De elobb bort ide! Azt a leghatulsot guritsatok fel a pincebol!
- Meg ne! - mondta Dobo, hogy utanatekintett a kamraba kisert Morenak. - Hol az a Gergo gyerek?
- Mit akarsz vele? Amott jatszik a tornacon a kislanyommal.
Es halkabban folytatta:
- Ne szolj rola, hogy az anyjat megoltek.
- Hat megoltek?
- Meg am. Valamelyik gazember raakadt a gyujtogatas kozben, es leszurta.
- Es az aranyak?
- Az asszony a szoba sarkaban fekszik, arccal a foldon. Bizonyosan oda asta el az aranyait.
Dobo bosszusan hummentett. A gyerekhez fordult:
- Gergo! Bornemissza Gergo! Gyere csak, kis vitezem. Ulj hamar a jo kis paripadra, lelkem.
- Hova mentek meg?
- A rabokert, batyam, akikrol ez a fiu beszelt.
- Hat egy kortyot igyatok legalabb. Bort hamar! - kialtott a cseledekre. - El am a torokod! Bent van a kamaraban.
- Jumurdzsak?
- A mano tudja, hogy hivjak: akit lelottel.
- Az, az. Hat nem halt meg?
- Nem. Csak elajult. A masikat is behoztuk az arokbol. Attol tartok, hogy az nem marad eletben.
- Attol tart? Fara a cudart!
- Hoho - mondotta Cecey -, az az en rabom.
- Hat tegyen vele, amit akar. Hanem azt a Jumurdzsakot vezettesse elo, es adjon lovat ala.
A vitezek nagyokat huztak a kupakbol. Jumurdzsakot elovezettek.
- No, Jumurdzsak - mondotta Dobo -, hat kellett ez neked?
- Ma nekem, holnap neked - felelte mogorvan a torok.
S hogy meglatta a lovat meg a rajta ulo Gergo gyereket, a szaja is elnyilott bamulataban.
Dobo maga melle intette a gyereket, es kivagtatott a kapun. A torokot mogottuk a vitezek fogtak kozre.
- Tudod-e, hova megyunk, Gergo? - kerdezte Dobo.
- Nem tudom - felelte a gyerek.
- Most megyunk a kardert.
- A torokokhoz?
- Oda.
- Nekem?
- Neked. Felsz-e?
- Nem.
- Az az elso, fiam, hogy ne feljen a legeny. A tobbi aztan megjon magatol is.
Nem beszeltek tobbet.
A lovak laba feher felhoket kavart a Mecsek kocsiutjan, s a lovasok robogasa megkemenyult a koves hegyoldalon.
Gergo fuleben elhangzott harangszo bugasakent ismetlodott:
- Az a fo, hogy ne feljen a legeny!
10
A rabokat ott talaltak az erdoben. Mindossze hat aszab orizte oket.
Amint a magyar vitezek megjelentek a fak kozott, a rabok felugraltak, es oromrikoltozassal tordeltek, vonogattak a bilincseiket.
A hat aszab persze hatfele szaladt.
A magyarok nem kergettek oket. A rabokon volt az eszuk. Azokat szabaditottak fel a lancokbol.
Dobo legeloszor is a papnak nyujtott kezet.
- Dobo Istvan vagyok - mondotta.
- Somogyi Gabor a nevem - felelte a pap. - Aldja meg az Isten kegyelmedet.
A rabok is oromukben es halaerzesukben konnyes szemmel borultak Dobo kore. Csokoltak kezet-labat a szabaditojuknak.
- Ne nekem halalkodjatok - mondotta Dobo. - Ez a kisfiu mentett meg benneteket.
Es Gergore mutatott.
A Gergo gyerek persze egesz eleteben nem kapott annyi csokot meg annyi aldast, mint ezen az egy napon. No de majd nem kap ezutan; nem kap sok ideig.
Tizenot rakott szeker meg sok mindenfele fegyver lett a zsakmany.
Dobo, mielott osztakoztak volna, megkerdezte a raboktol, hogy ki a legregibb fogoly.
A fiatal jobbagylegeny eleje lepett, s levette a suveget:
- En volnek.
- Mi a neved?
- Kocsis Gaspar, szolgalatjara.
- Hova valo vagy?
- Egerbe, uram.
- Hol estel rabul?
- Fejervar alatt, uram.
- Tudod-e, hogy ezeken a szekereken kiknek a holmija van?
- Egynehany hordorol, agybelirol tudom. Szedtek ezt, uram, mindenutt ezek a rablok.
Dobo a torokhoz fordult:
- Jumurdzsak, beszelj!
- Szedtuk, ahol Allah engedte szednunk. Ami a hitetleneke, az a mienk. Ahol talaljuk, ott kapjuk.
- Akkor csak rakjatok szet mindent. El fogom osztani kozottetek.
Az egyik kocsiban egy halom mindenfele fegyver volt. Az is szedett-vedett zsakmany, java resze a More varabol valo. De volt kozotte egy konnyu kis meggyszin barsonyhuvelyu kard is. Dobo folvette azt.
- Bornemissza Gergely, jer ide. Fogd ezt a kardot. A tied. Legy hu viteze a hazanak, jambor szolgaja az Istennek. Aldas es szerencse legyen a fegyvereden!
Felkototte a kardot a gyerek derekara, es homlokon csokolta a kis vitezt.
A kisfiu komolyan fogadta a kituntetest. Szinte belehalvanyult. Talan a jovendo idok fuvalma szallt at egy pillanatra a lelken: megerezte, hogy nemcsak a kardot kotottek ohozza, hanem ot is a kardhoz.
Dobo azutan, ami a katonaknak nem kellett, a raboknak hagyta. Minden rabnak jutott kocsi is, lo is, fegyver is. Mert a vitezeknek a kocsiba fogott sovany parasztlovak nem kellettek.
Ki volt boldogabb a ciganynal! Nagyokat rikkantott. Korulugralta a neki osztott lovat, szekeret.
Majd visszarohant a fegyverrakashoz. Ami rozsdas, rossz fegyvert otthagytak a katonak, kincsek gyanant kapdosta magara. Torokosen kendot kotott a derekara, es ugy korultuzkodte magat mindenfele kesekkel, torokkel, hogy olyan volt, mint a sundiszno.
Egy tengerinadbol font ocska, torott pajzs is hevert ottan. A karjara oltotte. Meztelen labaira ket nagy rozsdas sarkantyut kotott, a fejere meg sisakot tett. Volt annyi esze, hogy alatta hagyta a kalapjat is. Azutan egy hosszu dardat kapott fel a foldrol, es mintha tojason jarna, olyan unnepi lepesekkel odalejtett a torokhoz.
- Na, Gyamarzsak - mondta az orra ala piszkalva a dardaval -, hogy vagy, te bibas terek?
Hogy erre valamennyien nevetesre fakadtak, Dobo raszolt a ciganyra:
- Ne hetvenkedjel, te! Hova valo vagy?
A ciganynak egyszerre alazatossa lettyent a dereka.
- Mindenuve, csokolom kezsit-labat, ahol muzsikaltatnak.
- Puskat javitani tudsz-e?
- Hogyne, naccsagos vitezs uram. A legrossabb puskat is ugy megreparalom en, hogy...
- Hat nezz el majd ezekben a napokban Szigetvarra, a Torok Balint ur udvaraba. Ott most akad munkad boven.
A sovany kis ciganyasszony konyorgott Dobonak, hogy hadd mondjon jovendot.
- A feleseged? - kerdezte Dobo a ciganytol.
- Azs - felelte a cigany -, ma reggel hazsasodtunk ossze.
A ciganyasszony odault a tuzhoz, osszekotorta a parazsat, es fekete, apro magvakat szort rea.
- Datura stramonium9 - szolt a pap, a magvakra tekintve.
A parazsrol kek fustoszlop szallt fel. A ciganyasszony kore ult, es beletartotta a fustbe az orcajat.
A vitezek meg a volt rabok kivancsian allottak korul.
- A kezet... - mondotta nehany perc mulva a ciganyasszony Dobonak.
Dobo odanyujtotta.
A ciganyasszony folemelte az arcat az egnek. A szeme feherevel nezett folfele. Es remego ajkakkal beszelt:
- Voros es fekete madarakat latok... Szallanak egymas utan... Tiz... tizenot... tizenhet... tizennyolc...
- Ezek az eveim - mondotta Dobo.
- A tizennyolcadik madarral egy angyal repul. Leszall hozzad, es veled marad. Kendot rak a homlokodra. A neve Sara.
- Eszerint Sara lesz a felesegem. No, szep venlegeny leszek, mikorra megtalalom Sarat!
- A tizenkilencedik madar voros. Sotet, villamos felhot hoz magaval. A foldon harom nagy oszlop eldolt.
- Buda? Temesvar? Fehervar? - kerdezi Dobo tunodve.
- A negyedik is langol mar, te fenntartod azt, noha kezedre, fejedre zaporkent hull a tuz.
- Szolnok? Eger?
- A huszadik madar aranyszinu. A nap sugaraiba van oltozkodve. A fejen korona. A korona egy gyemantja az oledbe hull.
- Ez jot jelent.
- Aztan megint voros es fekete madarak szallanak egymas utan. De sotetseg kovetkezik... Nem latok tobbe semmit... Lanccsorgest hallok... A te sohajtasodat...
Osszerazkodott, es elbocsatotta Dobonak a kezet.
- Eszerint bortonben halok meg - szolt Dobo osszeborzongva.
- Nincs ennek semmi ertelme - szolt kedvetlenul a pap. - Mire valo az ilyen ostobasag?
A ciganyasszony mar akkor a Gergely kezet fogta. Az arcat a fustbe martotta, hallgatott egy percig. Azutan ismet az egre nezett.
- Galamb kiser az egesz eleten... Feher galamb, csak a szarnya rozsas. De tuz es tuz kornyekez. Kezedbol is tuzes kerekek indulnak... A galamb aztan maga marad, es busan keres egesz eleten at...
Egy percre elhallgatott. Arcat a megirtozas kigyovonalai vonaglottak at. Elbocsatotta a fiu kezet, es tenyereit is az eg fele tartva rebegte:
- Ket csillag szall fel az egre. Egyik a bortonbol. Masik a tengerparton... Ragyognak orokke...
S elirtozva takarta tenyeret a szemere.
- Bolondsag - szolt ekkor bosszusan Dobo. - Ontsetek erre az asszonyra vizet!
S elrantotta a Gergo gyereket. Vitte magaval a paripak fele.
- Hat evvel a rablogyilkos haramiaval mit csinaljunk? - kialtotta Dobo utan a cigany. S a torokre mutatott.
- Akaszd fel! - valaszolta Dobo anelkul, hogy hatratekintene.
Es a lovara fordult.

- No, kutya torok - harsant fel Kocsis Gaspar -, meghalsz!
- Meghalsz! - kialtottak a volt rabok is.
Es az okluket raztak.
- Megdegles! - szolt duhben forgo szemmel a cigany is.
Es az egyik hamfarol leoldotta a kotelet.
- A labamat toretted a vassal! - kialtotta Gaspar.
- Megolted apamat! - rikoltott ra egy asszony.
- Elhajtottad a tehenunket, feldultad a hazunkat!
S a torokot haragos arcok es oklok viharoztak korul.
Nehanyan mindjart le is akartak szurni, de a rabsagot szolgalt nagy feju paraszt elebe allott a maga kardjaval:
- Hogyisne! Hogy mindjart vege legyen! Tuzet rakunk elobb a talpa ala!
- Tuzet alaja! - kialtottak valamennyien. - Egessuk meg az atkozottat!
A bosszuallas gondolata mindenkit hoherra valtoztatott. Az asszonyok tordeltek a rozset, es tuzet gerjesztettek a fa alatt.
- Emberek - szolalt meg ekkor a pap -, ha ti most itten akasztassal mulatoztok, megint johet egy kobor torok csapat, es megint rabul eshetunk valamennyien.
Az emberek raneztek.
A pap egy csontmarkolatu torok landzsat tartott a kezeben. Folytatta:
- Tudjatok, hogy ez a gonosz mit tett velem. A testem tetotol talpig olyan, mint a fott rake. Melyiteknek van tobb joga arra, hogy markaba fogja ennek az embernek az eletet?
Erre a kerdesre nem felelt senki. Egynehanyan szemtanui voltak, mikor a papot lekotoztek egy padra, es forro vizzel vallattak.
A pap folytatta:
- Hat csak menjetek a vitezekkel, ameddig lehet, az o oltalmuk alatt, aztan meg lehetoleg szanaszejjel a jaratlan, rossz utakon. Isten aldjon meg es vezessen haza benneteket.
Es aldasra terjesztette ki a kezet.
A tuzrakas abbamaradt. A szajukban meg ott volt a rabkenyer keseru ize. Valamennyinek a hazamenetelre fordult az esze. Egyik a masik utan ugrott fel a neki osztott lovas szekerre.
- Gyi, Uram-Isten!
A cigany is felszokott a kocsijara, es hatraszolt az asszonyanak:
- Utanam, Beske!
Gaspar osszekototte a maga kocsijat a Margiteval. Egymas melle ultek. Ok talan az egesz eletukon at igy mennek mar: egy kocsin.
- Jol meggyotorje! - kialtotta vissza a papnak.
- Ne sajnalja a tuzet tole! - rikoltott vissza egy asszony is.
Es sorra elhajtottak.
A kocsis maradt utolsonak, az a kocsis, akit szakacssagra fogtak a torokok.
- Addig nem megyek el, mig vissza nem adom a pofont! - szolott.
Es aszerint cselekedett.
A pap maga maradt a torokkel.
11
Gergely azt hitte, almodik. Ahogy ott poroszkalt Dobo mellett a kis furge torok lovon, azon tunodott, hogy hogyan kerult o bele ebbe a nagy dicsosegbe.
Hol a lovat nezte, hol a szep kardot. A lovat meg-megsimogatta, a kardot ki-kihuzta. Ha veletlenul torokre bukkannak, es Dobo azt mondja neki: vagjad, Gergo! - hat az is bizonyos, hogy Gergo nekivag most akar egy hadseregnek!
Immaron alkonyodott. Az eget pikkelyes felhok boritottak, s ahogy a nap aranyozni kezdte az eget, olyanna valt az, mintha pikkelyes aranybol volna az egesz egboltozat.
Ahogy lefele ugetnek a kanyargos uton, a Dobo lova egyszer csak megall. A fejet folemeli. Fuj, es nyugtalanul kapalja a foldet.
Dobo visszatekint.
- A lovam torokot erez - mondja a fejet razva -, alljunk meg.
Indulaskor ket katonat bocsatott elore. Azokat vartak. Nehany perc mulva mind a ketto vagtatast tert vissza.
- Lenn a volgyben egy torok csapat jon az orszaguton - jelentette az egyik Dobonak.
- Katonai rendben jonnek - mondotta a masik.
- Messze? - kerdezte Dobo.
- Jo messze. Mikorra ideernek, beletelik ket ora is.
- Mennyien lehetnek?
- Vannak azok ketszazan is.
- Az orszaguton jonnek?
- Az orszaguton.
- Rabokkal azok is?
- Rabokkal es sok szekerrel.
- Az a Kaszon utocsapata - felelte Dobo. - Mindegy: megtamadjuk oket.
Az orszagut szelesen kigyodzik fel a Mecsekre. Dobo kinezett a csapatanak egy olyan helyet, ahol az ut kanyarulatat kiallo szirt szegi meg. Ott jol elrejtozkodhetnek, s meglephetik a torokot.
- Nem vagyunk kevesen? - kerdezte egy szeplos, szoke, fiatal katona, akirol az elso szempillantasra lehetett latni, hogy barsonyban nevelkedett.
- Dehogyis, Gyurka - felelte Dobo elmosolyodva. - Mikor ilyen hirtelen rajuk esik az aldas, nincs idejuk olvasni, hogy hanyan vagyunk. Be is sotetedik akkorra. Aztan, ha mind le nem vaghatjuk is oket, hat eleg lesz az, hogy szejjelfutnak. A falvakban aztan egyenkint majd elbannak veluk.
A volt rabok akkor tuntek elo egy kanyarodasnal hosszu kocsisorban.
Dobo hozzajuk futtatott egy katonat, es azt izente nekik, hogy forduljanak vissza Pecs fele; onnan tartsanak keletnek, nyugatnak, csak eszaknak meg delnek ne.
Latni lehetett, hogyan er hozzajuk a katona, hogyan all meg a kocsisor, es hogyan fordulnak meg egyenkent, es hogyan fordul az egesz sor visszafele.
Dobo Gergelyre nezett.
- Az ordogbe is - mormogta kedvetlenul -, hova tegyem ezt a gyereket?
12
A pap magara maradt a torokkel.
A torok allt a cserfanal, es a fure bamult. A pap a landzsara tamaszkodva allt elotte tizlepesnyire.
A kocsizorges darabig meg hallatszott, aztan az erdei csendesseg vette oket korul.
A torok akkor folemelte az arcat.
- Mielott megolnel - mondotta sapadtan -, hallgasd meg egy szavamat. A derekamon az ov tele van arannyal. Az ilyen nagy zsakmanyert megteheted azt, hogy el is temess.
A pap nem felelt. Csak nezte a torokot egykedvuen.
- Ha felakasztottal - folytatta Jumurdzsak -, ass nekem sirt itt a fa alatt, es tegy bele uloleg. Fordits arcommal Mekka fele. A penzemert megteheted.
Aztan nem beszelt tobbet. Varta a papot meg a kotelet.
- Jumurdzsak - szolalt meg vegre a pap -, hallottam tegnap, mikor azt mondtad, hogy az anyad magyar no volt.
- Az - felelte a torok megelevenult nezessel.
- Eszerint te felig-meddig magyar vagy?
- Az - felelte a torok.
S a foldre forditotta a tekintetet.
- A torokok teged elraboltak gyermekkorodban?
- Eltalaltad, uram.
- Honnan?
- Mar elfelejtettem.
- Hany eves voltal?
- Igen kicsi.
- Apadra nem emlekszel?
- Nem.
- Arra se, hogy mi volt a neved?
- Arra se.
- Semmifele nev nem jut eszedbe a gyermekkorodbol?
- Nem.
- Kulonos, hogy a beszedet nem feledted el.
- A janicsarodaban sok magyar fiu volt.
- Nem ismertel egy laki gyereket, Imre nevut, Somogyi Imret?
- Ugy remlik, mintha ismertem volna ezt a nevet.
- Kerek feju, fekete szemu, kis, testes fiu volt, mikor elraboltak, s mindossze otesztendos. A bal mellen egy lohere alaku anyajegy, mint nekem.
A pap szejjelvonta a mellen az inget: lohere alakra csoportosult harom lencset mutatott a valla es a mellbimbo kozott.
- Ismerem azt a fiut - mondotta a torok. - Gyakorta lattam ezt a jegyet, mikor mosdottunk. Csakhogy most mas a neve: Ahmed vagy Kubat, valami ilyenfele torok nev.
- Hat nem jartok egyutt?
- Neha egyutt, neha nem. O most Perzsiaban hadakozik.
A pap fol es ala jart a torok elott. Egyszer csak rakialtott:
- Hazudsz!
Es elesen a szemebe nezett.
A torok lesutotte a szemet.
- Mindegy - szolt a pap ismet nyugodt hangon. - En nem ollek meg.
- O, uram! - kialtott a torok terdre borulva. - Lehetseges ez?
- Lehetsegesnek lehetseges, de hogy okossagnak nem ostobasag-e, az mas kerdes.
- Irgalmazz, kegyelmezz meg nekem! Vedd el mindenemet, es tegy rabodda! Az eb nem olyan hu, mint en leszek hozzad!
- Csak az a kerdes - szolt a pap -, hogy ember vagy-e te vagy fenevad. Ha en teged elszabaditalak, ki kezeskedik arrol, hogy megint nem olod es fosztogatod az en szegeny nemzetemet?
- Allah verjen meg engem minden ostoraval, ha valaha kardot fogok!
A pap a fejet razta.
A torok folytatta:
- Megeskuszom neked a legrettenetesebb eskuvel, amit csak torok mondhat.
A pap osszefonta a karjat, es a szemebe nezett a rabjanak.
- Jumurdzsak, te itt a halal kuszoben terdelve diskuralsz velem, es engemet bolondnak gondolsz. Avagy azt veled, nem tudom en, mit mond a Koran a gyaurnak tett eskurol?
A torok homlokat kiverte a verejtek.
- Hat mondj, uram, te valamit. Mondj akarmit, az meg van teve.
A pap az allat a kezen nyugasztva gondolkozott. Aztan igy szolt:
- Minden toroknel van valami amulett, ami vedelmezi ot a harcokban, es segiti a jo szerencseben.
A toroknek lecsuggedt a feje.
- A penzed nem kell - mondotta a pap. - Azt az amulettet kivanom toled.
- Nyulj a mellesem ala - rebegte a torok -, a nyakamon log.
Folemelte a fejet. A pap csakugyan ott talalta a kis kek selyemzacskoba varrt amulettet. Leszakitotta az aranylancrol, es zsebre tette.
Azutan a torok hata moge lepett, es elvagta a laban, kezen es karjan altalcsomozott kotelet.
A torok lerazta a ket kezerol a koteleket, es hirtelen megfordult. Szeme a tigris sargan ego tekintetevel villant ra Gabor papra.
Azonban a pap mar akkor nekitartotta heggyel a landzsat, es mosolygott.
- Nono, Jumurdzsak! Vigyazz, bele ne szurd az orrodat!
Jumurdzsak duheben szinte langot fujva hatralt a pap elott. Mikor mar vagy huszlepesnyire volt tole, gunyosan rikoltott:
- Tudd meg, ki volt a markodban, ostoba gyaur! En ama hires jaja pasi Oglu Mohamed fia vagyok. Kaphattal volna ertem zsakkal az aranybol!
A pap nem felelt. Megveto pillantast vetett raja, s a landzsajat a kocsijara dobta.
13
A nap eppen elsullyedt az eghataron, mikor Gabor pap a kocsijara ult, es ratert az orszagutra.
A rabtarsak kocsisoranak a veget meg latta, amint lefele mentek Pecsnek, de azt gondolta, hogy az csak az egyik resz; a tobbi eszaknak ment.
Az utat ismerte hazafele. Nincs is mas orszagut arra, csak az az egy: Pecstol Kaposvaron at Szekesfehervarra, onnan meg Budara. De o csak Lakig megyen rajta, a Bakics Pal kastelyaig. Ott egy kis keskeny kocsiuton nyugatnak fordul majd a Balaton fele. Ott az o faluja egy nyirfaliget alatt.
Mennyire orulnek es csodalkoznak majd a hivei, ha meglatjak, hogy megmenekult!
Leszallt, es kereket kotott. Jokedvuen megveregette mind a ket lonak a pofajat, aztan ujra felult, s nekiereszkedett a kocsival a lejtonek.
Hanem az orszagutat a Dobo csapata allta el.
- Minek fordultal vissza? - kerdezte az egyik katona, mikor megismerte, hogy a rabok kozul valo.
A pap nem ertette a kerdest.
- Jon a torok - magyarazta a katona -, arra lesunk itt. Hat csak fordulj meg, es siess Pecsnek, mint a tobbi.
- Megallj, edes papom! - szolt Dobo.
S odalovagolt.
- Melyik a te falud?
- Kishida - felelte a pap.
- A Balaton mellett?
- Ott.
- Arra kernelek, vidd el magaddal ezt a kisfiut, es mihelyest lehet, kuldd at nekem Torok Balinthoz Sziget varaba.
- Szivesen - felelte a pap.
- Attol tartok, hogy valami baja tortenik - magyarazta Dobo. - Mink itt szetriasztunk egy jokora torok csapatot, aztan, latod, valamelyik megsebezheti.
A pap megforditotta a kocsijat.
- Felulsz - kerdezte Gergotol - vagy a lovadon maradsz?
- Majd a kocsi mellett megyek - felelte busan a gyerek.
Mert ha varta is a veres kuzdelmet, Dobo mellett biztonsagban erezte magat. Hogy oldokles lesz? A torok nem ember, csak orszagpusztito fenevad. Gyermekszivvel is gyulolte mar oket.
Dobo lehajolt a lovan, es megcsokolta Gergot.
- Isten aldjon meg, kis katonam - szolott -, tudom, hogy szeretnel velunk lenni a harcban, de meg csizmad sincsen. Hat csak eredj a tisztelendo urral, aztan egynehany nap mulva talalkozunk.
A pap eloldotta a kerekkotot, s kozibe vagott a lovaknak.
Gergo busan poroszkalt a kocsi utan.
14
Mar jol beesteledett, mikor a kocsi elhaladt a pecsi var mellett.
Nem szallottak meg. A pap azt akarta, hogy masnap delelott otthon legyenek.
Az egesz Mecseket meg kellett kerulniuk.
Ejfel fele kisutott a hold, es vilagitott nekik a keskeny, agyagos kocsiuton.
Gergo akkor mar mindenutt elol lovagolt, es mikor rossz hidat ertek, megkialtotta a papnak.
Ejfeltajon egy csardafele epulet feherlett elottuk.
- Nezz be, fiam - mondotta a pap -, csarda-e vagy masfele haz! A lovakat itt megetetjuk.
Gergo belovagolt az udvarra, s nehany perc mulva visszatert.
- Ures haz - mondotta -, az ajtaja sincs becsukva.
- Mindegy - felelte a pap -, itt megetetunk.
S befordult a kocsival az udvarra.
Egy feher, kis, lompos kutya csahitott elejuk. Kivule senki sem jelentkezett.
A pap leugrott a kocsirol, s bejarta a hazat.
- Adj’ isten! Ki van itthon? - kialtozta be ajton, ablakon.
A haz sotet volt. Senki se felelt. Az ajtok tartan-nyitottan. A kuszobon egy szettort szekreny. Itt bizony torok jart.
- Hat biz itt magunk vagyunk - szolt a pap, hogy visszatert. - Legelsobben is a kutat nezzuk meg, mert nekem meg eg a borom.
Lebocsatotta a vodrot, es vizet huzott fel. Azutan keresgelesbe fogott a kocsijan.
Volt ott mindenfele: agynemu, gabona, lada, faragott szek, egy hordo bor meg telt zsakok. Az egyik zsak puha volt. Azt kibontotta. Az volt benne, amit keresett: fehernemu.
Egy kendot meglocsolt a vodorbol, es derekig levetkezett. Korulborogatta magat.
Gergo is leszallt. Odavezette lovat a valyuhoz. Megitatta.
A pap azutan enni adott a lovaknak, s hogy az egyik zsakban kenyeret tapintott, azt maguknak bontotta fel. - Ehes vagy-e, fiam?
- Ehes vagyok - felelte a gyermek.
A pap kihuzta a kardjat, de mielott megszegte volna a kenyeret, folemelte az arcat az egre.
- Aldott a te neved, Uram! - kialtotta meleg es halas hangon. - Kiszabaditottal a lancokbol, es megadtad a mi mai kenyerunket.
Az eg tiszta volt es csillagos. A hold fennyel telt, feher lampagolyokent fuggott az egboltozat kozepen, es vilagitott a vacsorahoz.
A kut kavajara ultek, s ott falatoztak. A pap olykor a kutyanak is vetett. Gergo meg a maga lovanak torte es adta a kenyere felet.
A tavolbol ekkor halk dobogas hallatszott. A ket evo felfigyelt. Szajuk megallott a mozgasban.
- Lovas jon - velekedett a pap.
- Egy - felelte ra Gergely.
S tovabb ettek.
A dobogas lassankent robogassa erosodott a szaraz kocsiuton. Egynehany perc mulva odaerkezett maga a lovas is.
Meglassitotta a lovat a csarda elott, es belepett az udvarra.
- Mubarek olszun! - kialtotta a papnak rekedt hollohangon.
Toroknek nezte, hogy a fejen ott feherlett a vizes kendo.
- Magyar vagyok - felelte a pap folemelkedve.
Megismerte Moret.
Gergo is megismerte. Osszeborzongott.
- Ki van itt? - kerdezte More, mikozben lefordult a gozolgo pariparol. - Hol a gazda?
- Nincs itt mas, csak en meg ez a kisfiu - felelte a pap. - A haz gazdatlan.
- Nekem lo kell - szolt nyersen More. - Pihent lo.
A pap vallat vont.
- Itt bizony alig akad.
- Nekem sietos az utam. Penzem nincs. Keresztenyek vagyunk. Ide a lovadat!
Egy pillantassal vegigmustralta a ket lovat. A harmadik, a Gergelye, az arnyekban legelt. Kicsi lo volt: hitvanynak latszott. More feleletet se vart, csak eloldotta a rudast a kocsitol.
- Hoho - szolalt meg a pap -, legalabb azt mondd meg, miert futsz!
More nem felelt. Ravetette magat a parasztlora, es tovaszaguldott.
- No - mormogta a pap -, ez ugyan rovidesen csinal lovasart.
Ahogy megmozdult, megerezte, hogy valami kicsuszott a zsebebol. Folvette es megbamulta. Aztan, hogy ratapintott, eszebe jutott, hogy a torok talizmanja az.
A kis selyemzacskoban valami kemenykedett. Folhasitotta a kardjaval, hat egy gyuru fordult ki belole.
A gyuru kove szokatlanul nagy, negyszogletes fekete ko, vagy sotet granat vagy obszidian, nem lehetett megismerni a holdvilagnal. De azt tisztan lehetett latni, hogy valami halvanysarga kobol hold van rajta meg korulotte ot apro gyemantcsillag.
A zacsko belsejeben is tundoklott valami: ezustfonalakbol varrt torok iras.
A pap ertett torokul, de a torok irasjegyeket nem ismerte.
Ranezett Gergore. A fiucska a feher ruhas zsakon aludt mar edesen.
15
Milyen vidaman, pompasan sugarzik le a nap az egrol! Pedig a Balaton korul nem lathat egyebet, csak szenes haztetoket, szanaszet hevero holtakat, letiport veteseket.
O, ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett konny hullana a foldre!
A pap elore tudta, hogy az o faluja is fel van dulva. Megis, ahogy folertek a dombra, s a kerti fak lombjain tul elomeredt a kormos, tetotlen torony, elvizesedett a szeme.
El volt pusztulva az egesz falu. Sehol egy ep teto, sehol egy ep kapu. Az udvarokon butortoredekek, hordodongak, liszthulladek, holt emberek es holt allatok.
Es sehol egy elo ember. Csak nehany gyava kutya, amely elinalt a veszedelemben, s visszatert a veszedelem utan, es egynehany baromfi, amely el tudott szarnyalni a rablok keze elol.
A pap leszallt a kocsijarol, es levette a suveget.
- Vedd le te is a suvegedet, fiam - mondotta Gergelynek. - Halottak faluja ez, nem eleveneke.
Leszallt a kocsirol. A lovakat vezetve haladtak beljebb.
Egy nagy haju, osz paraszt egbe nezo arccal, keresztben hevert az uton. Holt kezeben meg mindig tartotta a vasvillat.
- A biro - mondotta a pap. - Szegeny Andras bacsi!
Megfogta a halott karjat, es elvonszolta az utbol, hogy a lovak elmehessenek mellette.
Egy masik fiatal paraszt derekban megtorve logatta holt fejet a keritesen le az utcara. Mintha nezne a sajat veret, amely a fejebol a foldre csurgott, s megfeketedett ottan.
A disznoja ott legelt mogotte az agytollal ellepett udvaron. A disznot nem bantja a torok.
Es egy meztelen csecsemogyerek is ott hevert a kozeleben a kapu mellett. A mellecskejen tatongo seb.
A pap fogta a lova kantarat, es vezette. Nem nezett mar se jobbra, se balra, csak az utat nezte, amelynek a pora sargallott a napfenyben.

Vegre a paplakhoz ertek.
Annak sincs teteje. A megszenesedett, fekete ollofak nagy A betuket formalva meredeznek a teto araszos hamujan, s az utcai ablak folott fekete a fal a lang nyomaitol.
Akkor gyujtottak fel azt a hazat, mikor ot forro vizzel ontoztek, hogy adja elo a templom kincseit.
A pad meg ott all az udvar kozepen. Korulotte a nagy diofa lada toredekei, konyvek, gabonahulladek, elgazolt szobai viragok, szeklabak, edenycserepek. S a labatorott asztal mellett egy fekete ruhas oregasszony, aki hanyatt fekszik, a ket karjat szetnyujtva. S fekete vertocsa van korulotte.
Az a papnak az edesanyja.
- Itthon vagyunk - mondotta a pap, Gergelyre forditva konnyekben azo orcajat.
16
Temettek ket napon at szunet nelkul. A pap levette a kocsija oldalat, es harom-negy halottat vitt egy-egy forduloval ki a temetobe.
Gergo mindig a kocsi elott jart. Az oldalan a kard, amit Dobotol kapott, kezeben a temetoi kereszt. A pap hol enekelve, hol imadkozva vezette a lovakat. Neki is ott volt a kard az oldalan.
Odakunn betakarta a halottakat gyekennyel, hogy a hollok vagy varjak ne ferhessenek hozzajuk, s meg-meg visszatert.
A harmadik nap delelottjen egy parasztasszony meg egy gyermek jelent meg, a faluban. Azok a Balaton nadasaban bujdostak. Este meg ket ferfi tert haza.
Azok astak aztan meg a sirokat, es veluk asott a pap is.
Csak mikor a halottakat eltakaritottak, akkor kezdett a pap ahhoz, hogy a hajlekat, ahogyan lehet, rendezze.
A hazban harom szoba volt, de mind beszakadt az egesben.
Az utcai szobat tetozte be eloszor a pap deszkaval, hogy az eso ellen vedve legyenek. Aztan egy szekrenyt igazitott ossze, es Gergellyel hordatta bele az udvaron hevero konyveket.
Gergelynek a sok szomoru munka utan tetszett a konyvhordas. Egyik-masik konyvet meg is forgatta, hogy kepesek-e. Valami ot kepes volt koztuk. Az egyikben mindenfele bogar volt, a masik meg tele volt viragrajzzal.
Mindossze tan harminc pergamenkotesu konyv volt a papnak a konyvtara.
Az asszony ezalatt a konyhat is osszerendezte, es fozott. Cukorborsot fozott hus nelkul, meg tojasos rantott levest.
Ket tal etel egy egesz falunak!
Ebed utan a pap kisse folepult a bagyadt szomorusagbol.
Kivezette Gergelyt a kertbe, ahol egy kis kapolnaforma mehes allott. Annak az ajtajat is felszakitottak a torokok, de mert nem lattak benne egyebet, csak locat, egy kis tuzhelyet meg egy bakasztalt s holmi hosszukas uvegeket, nem is romboltak benne semmit.
Az uvegek kemiai kiserletekhez valok voltak. A pap szinte csodalkozva nezett, hogy nincs bennuk kartetel.
Akkor egy asszony lepett be a kertajton. A kotenyeben hozott egy holt gyermeket - olyan egyevesformat. Az arca voros volt a sirastol.
- A Janoskam - mondotta sirasnak eredve.
- Eltemetjuk - felelte a pap.
Es foltette a suveget.
Gergely is folvette a keresztet, es megindult elottuk.
- Elrejtettem ot - beszelte sirva az asszony -, elrejtettem ijedtemben a gabonaverembe. Aztan en is elfutottam. Ejjel vissza akartam jonni, de akkor egy masik pogany csapattal talalkoztunk. Az egesz nadast folvertek. Isten tudja, kiket vittek el, kiket oltek meg. Mikorra visszajohettem, az en Janoskamat igy talaltam. O, Isten, Isten! Mert vetted el tolem?
- Ne kerdezd az Istent - felelte a pap a foldet asva. - Az Isten tudja, mit csinal, te pedig nem tudod.
- De hat mert szuletett, ha igy kellett meghalnia!
- Nem tudjuk, mert szuletunk; es nem tudjuk, mert halunk meg - szolt a pap tovabb asva. - Ne szolj tobbet az Istenrol.
Az anya leoldotta a kotenyet, es azzal egyutt tette a gyermeket a foldbe.
- Meg ne! - szolt fuldokolva a papnak.
Fuvet es viragot szaggatott. Azt szorta a gyermekere. Kozben sirt, jajgatott:
- O, hogy a foldnek kell tegedet adnom! Nem olelsz meg tobbet kicsi kis kezeddel! Nem mondod tobbet ezt a szot: anyakam! O, hogy azok a piros rozsak elhervadtak gyonge kis arcodon! O, hogy azt a szep szoszke hajadat meg nem simogathatom tobbe!
Es a paphoz fordulva sirankozott tovabb:
- Milyen szep szeme volt! Ugye, milyen szep barna szeme volt! Hogy tudott vele nezni, milyen kedvesen! O, draga lelkem, nem nezel ream tobbe sohasem!
A pap ekozben behanyta a foldet a sirba, es meghalmozta, korulveregette az asoval. Aztan eros agat tort a temeto szelen egy bodzafarol, kereszt alaku agat. Letuzte fejtol a halmocskara.
- O, hogy az Isten elvett teged tolem! - sirta az asszony.
Es atolelte a halmocskat.
- Az Isten elvette, az Isten vissza fogja adni - vigasztalta a pap.
Az asot es kapat a vallara vetette. Bologatva beszelt tovabb:
- Nemelyek eloremennek, es varjak azokat, akiknek dolguk van meg a foldon. Neha a gyermek megy elore, neha a szulo. De a Teremto ugy osztotta be, hogy aki csillagok fole kerul, legyen, aki varja ot ottan.
Hazaindultak.
Az asszony csondesen sirdogalva kovette a papot, s hogy a pap elhallgatott, ujra zokogott:
- Milyen szep szeme volt! Ugye, tisztelendo uram, milyen szep barna szeme volt!
17
Masnap lora ultek, es megindultak le delnek, Sziget varaba.
Felhotlen, meleg nap volt az. A feldult falvakban mindenutt temettek, es hazakat zsupoltak. Nemelyik faluban csak egy-ket ember lezengett, mint az ovekben. Az olyan falvak nepet elhajtottak a torokok.
Mikor elertek a szigetvari nadast, a pap folnezett.
- Az ur itthon van.
- Itthon? - kerdezte csodalkozva a gyerek. - Honnan tudja?
- Nem latod a zaszlot?
- Ott a tornyon?
- Ott.
- Voros es kek.
- Az ur szinei. Azt jelentik, hogy az ur itthon van.
A naderdobe ertek, es egymas mellett lovagoltak tovabb.
A pap ismet megszolalt:
- Te fiu, nem gondolod-e, hogy Dobo meghalt?
- A harcban?
- Ott.
Gergely nem gondolta. Dobo oszerinte legyozhetetlen volt. Ha egymaga vag is neki a torok hadnak, Gergely nem csodalkozik rajta.
- Ha meghalt volna - szolt a pap -, en szivesen fogadlak fiamnak.
Raugratott az elso fahidra, amely a vizen at magas colopokre epult, s a kulso varba vitt. Atmentek az ujvaroson, aztan megint egy rovid fahidat ertek. A fahid az ovarosba nyulott. Csak imitt-amott lezengett benne egy ember. A kettos tornyu templom elott harom gyumolcsoskofa uldogelt, s mind a harom cseresznyet arult. A templom ajtajat vasaltak.
Ott megint egy hid kovetkezett, de mar az hosszu es szeles hid volt, s a viz alatta mely.
- Most erunk a varba - mondotta a pap. - De ideje is.
Es gondosan korultorolte az arcat a zsebkendojevel.
A varkapu tartan allt. A tagas udvaron egy porfelhoben veszettul robogo pancelos embert pillantottak meg, azutan egy masodikat, amint szembe nyargalt.
A ket pancel egyforma alkotasu, a ket lo szugyen is egyforma vert. Csak a ket sisak kulonbozott: az egyik sima volt es gombolyu, a masik tetejen ezustos medvefej csillogott.
- Az az ur - mondotta a pap -, az a medvefejes.
A ket lovas karddal rohant egymasnak, s hogy osszeroppantak, a ket lo egymasnak agaskodott.
A ket pancelos meg ugy racsattogott egymasra, hogy a kardok szikrat hanytak.
- Buzoganyt! - kialtotta a medvefejes, amint a lovak eltagultak egymastol.
Az arcat nem lehetett latni sem az egyiknek, sem a masiknak. Mert olyan sisak volt rajtuk, amely az arcot is takarta.
Az ajtobol a kialtasra egy kek-veres ruhas aprod futott elo, es ket egyforma rezfeju buzoganyt es ket vaspajzsot nyujtott fel a hadakozoknak.
Azok ujra egyet kanyarodtak a lovukkal, es az udvar kozepen rontottak egymasnak.
S sima sisakos sujtott eloszor.
A medvefejes a feje fole kapta a pajzsot. Akkorat zordult az, mint a repedt harang.
Ugyanebben a pillanatban ugy sujtotta fejbe a medvefejes az ellenfelet, hogy a sisakja behorpadt.
Erre a sima sisakos visszarantotta a lovat, es eldobta a fegyvereit.
A medvefejes leemelte a sisakjat. Nevetett.
Telt arcu, barna ferfi volt. Hosszu, tomott, fekete bajusza mind a ket arcahoz hozza volt lapulva a sisak nyomasatol, s a bajusza egyik szarnya felert a szemoldokeig, a masik lelogott a nyakaig.
- Balint ur - mondotta a pap a fiunak tisztelettel. - Ha ide nez, vedd le a suvegedet.
Azonban Torok Balint nem nezett felejuk.
Az ellenfelet nezte, akinek a fejerol a szolgak levonszoltak a sisakot.
A lovas, amint nagy nehezen lerancigaltak a fejerol a sisakot, legeloszor is harom fogat pokte ki az udvar kavicsos porondjara, aztan torokul karomkodott.
A kapu alol valami nyolc torok rab bujt elo. Segitettek neki a pancelbol valo kibontakozasban.
Hat ez is csak olyan torok rab volt, mint a tobbi.
- No, melyiteknek van meg kedve a merkozesre? - kurjantott a lovat ugratva Torok Balint. - Aki legyoz, szabadsag a jutalma.
- En - szolt egy izmos, ritka szakallu torok. - Ma talan szerencsesebb leszek.
Magara oltotte a nehez vasruhat. A tarsai osszeszijaztak rajta hatul a vasakat. Sisakot nyomtak a fejere, es masik labvertet a labara. Mert a laba nagy volt a toroknek.
Azutan emelorudakkal segitettek fel a lora. A kezebe pallost adtak.
- Bolond vagy te, Ahmed! - kialtotta vigan Torok Balint. - A pallos nem pancelhoz valo szerszam.
- Mar en csak igy szoktam - felelte a rab. - Ha igy nem mersz, uram, maskepp meg se probalom.
Torokul beszeltek.
Balint ur visszacsatolta a sisakot a fejere. O csak a konnyu karddal malmozott nyargaltaban az udvar korul.
- Rajta! - kialtotta aztan, a kozepnek rohanva.
A torok elorehajolt a nyeregben. A pallost ket kezre fogva rohant Balint urnak. Mikor osszeertek, folemelkedett, es iszonyu sujtasra huzakodott.
Azonban Balint ur is ertette ezt a mesterseget. A pajzsaval fogta fel a torok iszonyu vagasat, s abban a pillanatban megkapta a torok karjat: lerantotta a lovarol.
A torok feloldalt zuhant a porondra, s porfelho gomolygott korulotte.
- Eleg volt - szolt Torok Balint, a sisakrostelyt felcsapva. - Holnap, ha itthon leszek, megint merkozhettek velem.
- Nem igazsag! - kialtotta a torok, amint kimarjult kezzel foltapaszkodott.
- Mert ne volna igazsag? - kerdezte Balint ur.
- Nem illo lovagtol, hogy kezzel rantsa le az ellenfelet!
- Hiszen te nem vagy lovag, ebadta poganya. Majd bizony toletek tanulok en lovagsagot! Ordinare rablok!
A torok duzzogva hallgatott.
- Csak nem nezitek tan lovagi merkozesnek, hogy en veletek kiallok - folytatta kiabalva Torok Balint. - Nezze meg az ember a sok rongyosat!
- Uram! - kialtott egy sovany, szurke szakallu rab. - Ma megint merkoznek veled!
Az udvaron allok nevetesre fakadtak.
- Persze, most az hiszed, elfaradtam. No de legyen meg az oromod!
S ujra a fejebe nyomta a sisakot, amelyet az iment mar az olebe eresztett.
- Hanyadszor verekszel velem, Papagaj?
- Tizenhetedszer - felelte siralmasan a papagajorru torok rab.
Torok Balint fogta a sisakjat, es eldobta.
- No - azt mondja -, ennyit a javadra az erombol. - Lassuk!
Szembetuno volt koztuk az erokulonbseg: Balint ur jol megtermett, javakoru ember; csupa izom es mozgekonysag. A torok korulbelul otveneves, izomtalan, gorbe hatu ember.
Kopjaval csaptak ossze. Balint ur mindjart az elso osszecsapasnal ugy kivetette a nyeregbol, hogy a torok bukfencet vetett a levegoben, s puff le a porba!
A szolgak, aprodok es rabok egyarant kacagtak.
Balint ur lehajigalta magarol a pajzsot es vaskesztyut, s leugrott a lovarol, hogy az aprodok a tobbi vastol is megszabaditsak.
Papagaj ezalatt feltapaszkodott.
- Uram - sirta, Torok Balint fele forditva veres orcajat -, bocsass engem haza! Ozvegyem, arvam ket eve var otthon!
- Miert nem maradtal otthon magad is, pogany! - felelte bosszusan Torok Balint.
Mindig megboszult, ha a rabok kegyelemert konyorogtek.
- Uram - kialtotta a rab a kezet tordelve -, essek meg rajtam a szived! Szep kis fekete szemu fiam van! Nem lattam ket esztendeje.
Es terden csuszott Balint ur ele.
Leborult a labanal a porba.
Balint ur kendovel torulgette az orcajat.
- Bar minden gaz torok itt volna lancon, a csaszartokkal egyutt, rablogyilkos zsivanyok!
S odabb lepett.
A torok port markolt fol a foldrol, es a port Balint ur fele szorva uvoltotte:
- Hat verjen meg Allah, te rothadt szivu gyaur! Bilincsben oszulj meg! Ozvegyed, arvad legyen, mielott meghalnal! Tanitson meg Allah haromszor ugy sirni, mint ahogy en sirok, mielott a pokolra loknek a lelkedet!
S hogy igy atkozodott, a konny omlott a szemebol, es verre valva csurgott le zuzodott orcajan.
A szolgak elhurcoltak a duhtol tajtekzo poganyt, es a kuthoz vittek, ahol irgalmatlanul megmostak.
Torok Balint hozza volt mar szokva az ilyen jelenetekhez. Bosszantotta. De sem a szep szo, sem az atkozodas nem oldott az o varaban lancot.
Elvegre is minden rab minden idoben es minden helyen szabadsagert sir, csakhogy az egyik hangosabban, mint a masik. Gyermekkora ota elt ilyen rabkonyorgesek kozt Torok Balint, es hat abban az idoben a rabokat a belso gazdasag ertekei koze szamitottak. Kit penzen valtottak ki, kit cserebe magyar foglyokert. Hat hogyan is lehessen azt gondolni, hogy egy ellenseges rabot csak ugy Isten neveben eleresszenek.
Tartotta a hatat, karjat, hogy az aprodok lekefeljek. Aztan a bajszat bosszus pirossaggal sodorgatva lepegetett a paphoz.
- Kedves papom, az Isten hozott! - mondotta a kezet nyujtva. - Hallottam, micsoda forrazason estel keresztul. Sebaj, paterkam, legalabb uj borod nyol, mint a hernyonak.
- Nagysagos uram - felelte a pap, a kezeben tartva a suveget -, az en borom az a legkisebb baj. Nagyobb baj az, hogy elvittek, leoldostek az eklezsiamat. Szegeny anyamat is megoltek.
- Hogy a kutya egye meg! - duhogta Torok Balint visszafordulva. - Az egyik atkoz, hogy nem eresztem el, a masik meg oktat, hogy mi a lovagiassag.
A pap hallgatott.
- Kiallok vele pallossal - folytatta a paphoz fordulva -, nekem ront, mint valami hoher. Ez neki lovagi jatek. Hanem mikor en lerantom, akkor meg neki all feljebb.
Bosszusan huzott egyet a nadragja szijan, s voros volt, mint az a medve, amely cimerkent agaskodott a kapujan.
Aztan a fiura nezett.
- Hat ez az? - kerdezte csodalkozva.
- Szallj le hamar - szolt Gergore a pap. - Vedd le a suvegedet.
A kis mezitlabas, kardos gyerek hasra fekudt a nyergen, es lecsuszott a lorol. Megallott Torok Balint elott.
- Ezt a lovat szerezted te? - kerdezte Torok Balint.
- Ezt - felelte buszken a gyerek.
Torok Balint kezen fogta, es olyan sebesen vitte a felesegehez, hogy Gabor pap alig birta oket kovetni.
Az asszony - patyolatarcu, szep, szoke teremtes - a belso var kertjeben ult egy malomko asztal mellett. Befotteket kotozott ott szilkekbe, csuprokba. Egy feher kezu, reverendas pap is dolgozott veluk, a varnak a plebanosa. Kozelukben meg egy oteves es egy haromeves fiucska jatszadozott.
- Kata lelkem, nezzed csak - kialtott Torok Balint nevetve -, a Dobo aprodja!
Gergo kezet csokolt. A kek szemu, kis svab asszony mosolygo csodalkozassal nezett ra. Aztan lehajolt, es megcsokolta az orcajat.
- Ez? - kerdezte a plebanos is elbamulva. - Hiszen ez meg szopik.
- Szopik am, torok vert - felelt a var ura.
- Ehes vagy-e, kis katonam? - kerdezte az asszony.
- Ehes vagyok - felelte Gergo. - De elobb Dobo urhoz szeretnek menni.
- Tyuh, fiam, az nem lehet - szolt Balint elkomolyodva. - Az urad sebesulten fekszik...
S Gabor paphoz fordult:
- Meg nem tudod? Nekirontott otvenedmagaval ketszaz toroknek. Egy torok ugy belevagta a dardajat a combjaba, hogy a nyereg fajaban allott meg a vasa.
- A darda vasa.
- Az. Bele is torott.
- En huztam ki! - dicsekedett a plebanos.
- Te hat - szolt Torok Balint -, hanem ugy huztad, mint a repat szokas.
- Ugy huztam, ugy huztam... Hat hogy huztam volna maskepp?
- Es nem esett le? - kerdezte Gabor pap.
- Fenet esett - folytatta Balint ur. - Levagta a torokot, es hazaugetett nyereghez szegezetten.
Gergo sapadtan hallgatta ezt. Banta, hogy o nem volt Dobo mellett. O levagta volna azt a torokot.
- Eredj - mondotta a plebanos -, jatsszal az urfiakkal.
A ket kis fekete haju gyerek mar akkor ott bamulta Gergot a Kata asszony szoknyaja mellol.
- No, mit feltek? - mondotta az anyjuk. - Magyar gyerek ez. Szeret benneteket.
Aztan Gergelyhez szolott:
- Ez a nagyobbik a Jancsi, a kisebbik meg Feri.
- Gyojjenek - szolt Gergo -, megmutatom a kardomat.
A harom fiu hamarosan osszebaratkozott.
- Hat te, papom - szolt Torok Balint a padra ulve -, mi az istennyilat csinalsz most mar eklezsia nelkul?
- Hat - felelte Gabor pap busan - azert csak megelek ottan, ha egyebkeppen nem, ahogy a remetek szoktak.
Torok Balint gondolkozva podorgette a bajuszat.
- Ertesz te torokul?
- Ertek.
- Nemetul is?
- Ket evet diakoskodtam nemet foldon.
- Hat mondok valamit, papom: szedd ossze a satorfadat, es gyere ide Szigetre. Azaz ne Szigetre, hanem Somogyvarra, mert egynehany nap mulva odakoltozunk. Hat ott legy. A felesegemnek van papista papja, mert ne legyen nekem ujhitu papom? Aztan hat egy-ket ev mulva megnonek a gyerekek, rad bizom, hogy tanitsad oket.
- Nagysagos uram - szolt a plebanos a befotteket hirtelen otthagyva -, hat en?
- Hat te is tanitod: te tanitod oket latinul, ez meg tanitja oket torokul. Elhidd, jo pasztorom, hogy a torok nyelv eppoly szukseges az udvossegre, mint a latin.
A fiaira nezett, akik Gergellyel az almafa korul kergetoztek. Pirosak voltak mind a harman, es nevettek.
- Elveszem ezt a gyereket Dobotol - szolt Torok Balint. - Meglehet, hogy ez bevalik harmadik nevelonek.
1 Nagyobb ferences vagy kapucinus rendhaz fonoke. (latin)
2 Braziliaban tenyeszo fa, amelynek vervoros szinezetu gesztjet (torzsenek belso szinfa anyagat) festesre, illetve tintakeszitesre hasznaltak.
3 Korabeli (reszben napjainkban is hasznalt) varosnevek a volt Jugoszlavia, illtve Bulgaria es Torokorszag teruleten.
4 Rizst.
5 Skorpio.
6 Elefantot.
7 Bivaly.
8 Nyaklancon viselt, gazdag diszitesu, zomancos, dragakovel kirakott noi arany ekszerek.
9 Maszalg, amelynek a magja is erosen mergezo.
---------------

------------------------------------------------------------

---------------

------------------------------------------------------------